A 21 legnépszerűbb magyar labdarúgó arcképével ellátott matricákat gyűjthetik össze a 2x2 literes Traubisodát vásárlók, s ezzel támogathatják a hazai szövetség (MLSZ) és az Élj Okosan Alapítvány sportpálya-felújítási pályázatát. Az alapítvány közleményében az áll, hogy az üdítőitalt vásárlók minden csomagban találnak egy matricát a legkedveltebb magyar futballisták egyikének képével, valamint 600, 1000 vagy 1500 forintos vásárlási utalványt, amelyet a Mitre sportboltokban vagy a számítógépes játékszoftvereket is árusító 576 KByte üzleteiben válthatnak be. A matricákat egy, a 11 játékos pályán elfoglalt helyét ábrázoló albumba gyűjthetik össze a szurkolók - az akcióhoz válogatott futballisták, többek között Dzsudzsák Balázs, Gera Zoltán és Király Gábor is csatlakoztak.
Minden megvásárolt Traubisoda után 10-15 forintot különítenek el a sportpályák felújításának céljára. A végösszeg felhasználása előtt az MLSZ és az alapítvány pályázatot ír majd ki, amelyre a katasztrófák által sújtott területeken elhelyezkedő települések jelentkezhetnek, de csak olyanok, ahol az utánpótlás-nevelés legalább minimális szinten működik, azaz legalább egy korosztályos futballcsapatot működtetnek.
Az akció február végén indult és a tervek szerint április 30-ig tart, de igény esetén a szervezők meghosszabbítják.
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 42,5 M Ft
Rovataink a Facebookon