Miksa
10 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

FIFA-vizsgálat indul a magyar játékvezetők ellen

2011.03.10. 11:52

A mérkőzés manipulálásának vádjával vizsgálatot indított két februári barátságos válogatott meccsen közreműködő bírók, köztük az észt-bolgár meccset dirigáló magyar hármas ellen a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.

A FIFA jelezte, mostanra érkezett be valamennyi dokumentum az összecsapásokkal kapcsolatban, de azt nem közölte, a fegyelmi bizottság mikor folytatja le az eljárást.

A február 9-én a törökországi Antalyában lejátszott bolgár-észt meccsen - engedély nélkül - Lengyel Kolos játékvezető, valamint két asszisztense, Selmeczi Krisztián és Csák János működött közre. A mérkőzés nemzetközi visszhangot váltott ki, miután felvetődött a csalás gyanúja, a 2-2-re végződött találkozón ugyanis mind a négy gól büntetőből született.

A bírói hármas engedélyét a magyar szövetség azonnal felfüggesztette. Itthon mindhárman a Budapest-bajnokságban és az NB III.-ban vezetnek mérkőzéseket, azaz nem lettek volna jogosultak A-válogatott meccsen közreműködni. Ügyük március 22-én folytatódik majd a Magyar Labdarúgó Szövetségben.

A másik vizsgált mérkőzésen Lettország 2-1-re legyőzte Bolíviát, ezen a találkozón is mindegyik gól 11-esből született. A német Stern magazin értesülése szerint az antalyai találkozókat egy fiktív brit cég és a fogadási maffia embere, a szingapúri Anthony Santia Raj szervezte, és egyedül a bolgár-észt meccsre ötmillió eurónyi fogadás érkezett - a nyeremény pedig ennek a sokszorosa volt.