Berlusconi örülne Kakának

Tárt karokkal várja vissza Kakát az AC Milanhoz Silvio Berlusconi klubelnök, de nem tudja, lehetséges-e megszerezni a Madridban sokat kereső brazil futballistát. A miniszterelnök az olasz sajtó hétfői beszámolója szerint vasárnap, azon az ünnepségen nyilatkozott a világbajnok Kaká visszacsábításának lehetőségéről, amelyen a milánói egyesület élén eltöltött 25 évét ünnepelték. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a fizetés probléma lehet, bár - mint mondta - még nem beszélt pénzről Adriano Galliani alelnökkel. Utóbbi a múlt héten nyilatkozott úgy a La Gazzetta dello Sportnak, hogy „Ricardino jelenleg túlságosan sokat keres”.

„Sajnálom, hogy gondjai vannak Madridban, de ha ismét nálunk akar játszani, le kell csökkentenünk a honoráriumát” - tette hozzá.

Az As úgy tudja, Kaká évente nettó 9 millió eurót tehet zsebre a Real Madridnál. A 28 éves aranylabdás középpályás augusztusban térdműtéten esett át, mivel fájdalmak közepette játszotta végig már a dél-afrikai világbajnokságot is, emiatt több hónapot kihagyott. Januárban tért vissza a pályára, de spanyol lapértesülés szerint a királyi klub a nyáron eladná, noha további négy idényre szól jelenlegi szerződése. Az AC Milan mellett állítólag az Internazionale, továbbá a londoni Chelsea is érdeklődik iránta. A brazil légiós 2003 és 2009 között szerepelt a milánói alakulatban, ezen időszak alatt 193 mérkőzésen 70 gólt szerzett.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59