Kolumbiai lesz a hondurasi futballkapitány

José Luis Suarezt nevezték ki a hondurasi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányává. A kolumbiai edzővel szemben az az elvárás, hogy kijuttassa a nemzeti csapatot a 2014-es brazíliai világbajnokságra.

„Nagyon örülök és egyben büszke vagyok arra, hogy egy olyan válogatott élére kerültem, amely ismét ott szeretne lenni a világbajnokságon” - mondta sajtótájékoztatón Suarez, aki a selejtezős sorozat kezdete előtt veszi majd át hivatalosan az alakulat irányítását.

A tréner a következő két barátságos mérkőzésen, a kínaiak és a dél-koreaiak elleni március 26-i, illetve 29-i találkozón tanácsadóként lesz jelen. A hondurasi válogatott a szintén kolumbiai Reinaldo Rueda szakmai iránymutatásával kiharcolta a részvételt a tavalyi, dél-afrikai világbajnokságon, de két vereséggel és egy döntetlennel már a csoportszakaszt követően búcsúzott. A helyi szövetség február 2-án az ugyancsak kolumbiai Juan Carlos Osorio kinevezését jelentette be, ő azonban végül nem vállalhatta el a megbízatást, mivel szerződésben áll hazája egyik klubjával, az Once Caldassal.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59