Április 23-án folytatódik a J. League

Április 23-án folytatódik a japán futballbajnokság, a J. League. Ezt a liga elnöke, Ohigasi Kazumi jelentette be kedden: „Ellátogattam Kasimába, Szendáiba és Mitóba és tájékoztattam a végrehajtó bizottságot a tapasztalataimról. Volt olyan klub, amely még halasztott volna, olyan is akadt, amelyik már játszana.”

Március 5-e és április 23-a között éppen öt fordulót kell elhalasztani, amelyeket majd júliusban pótolnak. A Kasima, a Szendai és Mito egyelőre semleges pályán játssza hazai meccseit, míg a stadionokat bajnoki meccsre alkalmassá tudják tenni. Ogasi arról is beszélt, hogy Alberto Zaccheroni, a japán futballkapitány március 29-én tér vissza Olaszorszagból. Ekkor egy jótékonysági meccset játszik a válogatott a J. League legjobbjaiból kialakított csapattal.

Japánt március 11-én 9-es fokozatú földrengés rázta meg, utána szökőár pusztított a partvidéken. A rendőrség által hétfőn kiadott becslés szerint a katasztrófa több mint 18 ezer ember életét olthatta ki. A hivatalos veszteséglistán 8450 halott szerepel, az eltűntek száma pedig 12 931. A számok drasztikusan emelkedhetnek, mivel egyedül Mijagi prefektúrában több mint 15 ezer ember veszthette életét.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59