Szojka Ferenc szobrot kap

Szobrot állítanak Salgótarjánban Szojka Ferenc egykori labdarúgónak, az SBTC élő legendájának, aki többször is tagja volt az Aranycsapatnak - mondta a kezdeményező Salgótarjáni Városszépítő Egyesület elnöke az MTI-nek. A civil szervezet még tavaly döntött arról, hogy legméltóbban így tudnák köszönteni az egykori kiváló játékost, aki április 7-én tölti be 80. életévét - mondta Juhász Tibor. Molnár Péter somoskőújfalui szobrászművész készíti a mellszobrot, amely a talapzattal együtt 1,80 méter magas lesz. Szojka Ferenc szobrát április közepén avatják fel a városi sportcsarnokban, az ünnepségre meghívják a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság képviselőit is. A szobor elkészítése az elnök tájékoztatása szerint 2-2,2 millió forintba kerül, az egyesület számlaszámán gyűjti a hozzájárulásokat.

Szojka Ferenc, a Salgótarjáni BTC fedezete 1954 és 1960 között 28 mérkőzésen volt válogatott. Tagja volt az 1954. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert és az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek. A feljegyzések szerint a vidéki játékosok közül - az Aranycsapat állandó tagjának számító Buzánszky Jenő mellett - ő jutott szóhoz a leggyakrabban a legendás nemzeti együttesben.

Végig hű maradt a salgótarjáni klubhoz, és még 2001-ben, 70 évesen is az akkor már megyei első osztályban szereplő egyesület pályaedzője volt. Szojka Ferenc Nógrád megye és Salgótarján díszpolgára, 2007 szeptemberétől az ő nevét viseli a korábbi Kohász Stadion a városban.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59