Szabina
-2 °C
15 °C

Kupagyőzelemmel búcsúztatnák Mezeyt

2011.05.16. 11:01

A bajnoki címet múlt szerdán - története során először - elhódító Videoton kedden a Magyar Kupát is megnyerheti, amennyiben a döntőben legyőzi a Kecskemétet. A fehérvári futballisták a történelmi bajnoki cím megszerzése ellenére nem biztos, hogy tökéletes lelki állapotban készülnek a Puskás Ferenc Stadionban 19 órakor kezdődő fináléra, mivel a csapat vezetői vasárnap jelentették be, hogy nem hosszabbítják meg a sikeredző, Mezey György szezon végén lejáró szerződését, s júniustól a portugál Paulo Sousa irányítja az együttest.

Így is egyértelműen a Videoton az esélyese a meccsnek. Tököli Attiláék az NB I 12. helyén állnak, ám az egész mezőnyben a harmadik legtöbb gólt (50) szerezték. Igaz, a legtöbbet kapták (55), még a sereghajtó Szolnok védelme is jobban működött (53) az idényben.

A Kecskeméttel szemben a Videoton korábban már négyszer is szerepelt MK-fináléban, eddigi egyetlen sikerét pedig 2006-ban aratta. A Puskás Ferenc Stadionban 16:30 órakor kezdődik a program a SportM Kupa döntőjével - a Szabad Föld Kupa utódja -, amelyet a Bárándi KSE-Euro és az LTC Győrszemere játszik. Ezt követően 19 órakor kezdődik a kupadöntő.