A tulajdonos az első tízbe várja a PMFC-t

2011.06.07. 10:05

A tulajdonos szerint legalább az első tízben illene végeznie a labdarúgó Monicomp Ligába az NB II Nyugati csoportjából feljutott Pécsi MFC-nek. Matyi Dezső a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjúban többek között arról beszélt: többet vár a csapattól annál, mint hogy ne legyenek kiesési gondjai.

A pécsi klubvezető, egyben az Alexandra Kiadó és könyváruház-hálózat tulajdonosa, aki három és fél éve vágott bele a labdarúgásba, úgy véli, egyelőre csakis a játék szeretete lehet számára a motiváció.

„Nem hinném, hogy Magyarországon akad olyan elkötelezett klubtulajdonos, aki jelenleg üzletet lát a futballban” - fogalmazott. Matyi Dezső azt is megemlítette, hogy előzetesen nem készített kalkulációt.

„Ha pontos üzleti tervet készítek, valószínűleg már régen megbántam volna ezt a kalandot” - mondta, hozzátéve, hogy a várostól - a sportegyesületek közül egyedüliként - egyetlen forint támogatást sem kaptak, és hurráhangulatot sem érzett a csapat körül a feljutás miatt. A jövőt illetően hozzátette: vagy kiszáll vagy egyedül csinálja, közösködésnek nem látja értelmét. „Ám egyelőre természetesen folytatom” - szögezte le.



  • Tippek
  • Hírek