Fábián, Sebestyén
-1 °C
7 °C

Távozhat az Inter edzője

2011.06.15. 12:22

Az olasz futballbajnokságban legutóbb második Internazionalénál felkészültek az eddigi vezetőedző, a brazil Leonardo távozására, s az itáliai sportsajtó úgy tudja, már a lehetséges utód is megvan Marcelo Bielsa személyében.

A legutóbb a chilei válogatott szövetségi kapitányi tisztét betöltő, de februárban szerződését felmondó argentin szakemberrel médiaértesülések szerint az elmúlt hétvégén elvben már megállapodásra is jutottak a milánói klub vezetői, s Bielsa adott esetben két évre kötelezné el magát az előző idényben BL-t is nyerő olasz bajnokhoz.

Leonardo állítólag igen közel van a csapatcseréhez, több szerdai lap pedig egyenesen biztosra veszi, hogy a brazil tréner az új szezont már a francia fővárosban, a PSG-nél kezdi. A párizsi klub tulajdonosai a La Gazzetta dello Sport tudomása szerint nemcsak ajánlatot tettek az egykori kiváló labdarúgóból lett szakembernek, hanem a múlt héten Katarban már szerződése részleteiről is egyeztettek vele.

Leonardo tavaly decemberben foglalta el helyét az Inter kispadján a gyenge eredmények nyomán onnan felállított spanyol Rafa Benítez utódjaként. A 41 éves brazil irányításával a milánói alakulat végül is a városi rivális, és idén bajnokká avanzsált AC Milan mögött másodikként fejezte be a pontvadászatot, viszont a nemzetközi siker vele is elmaradt, a Bajnokok Ligájától címvédőként a negyeddöntőben búcsúztak a kék-feketék.