Hedvig
4 °C
15 °C
15 835 szavazat
23 588 szavazat

Mészöly Kálmán klubtanácsadó lett a Vasasnál

2011.06.30. 11:41

Mészöly Kálmán klubtanácsadóként tér vissza a Vasas-Híd labdarúgócsapatához - jelentette be Erdős László, az együttest működtető gazdasági társaság ügyvezető igazgatója.

A klub korábbi válogatott játékosa, a július közepén 70. születésnapját ünneplő szakember a csütörtöki sajtótájékoztatón leszögezte: szakmai kérdésekbe nem kíván beleszólni, s nem lesz Komjáti András vezetőedző főnöke, inkább a csapat menedzselésében, a szponzorszerzésben és a játékosok motiválásában igyekszik segíteni.

Erdős László elmondta azt is, hogy megfiatalított kerettel, s tíz új játékossal egy gyorsabb, küzdőképesebb csapatot szeretnének kialakítani, s a mezőny első harmadában szeretnének végezni a bajnokságban.

„Tavasszal kölcsönjátékosokkal erősítettük meg a keretet, most az a célunk, hogy saját, minőségi labdarúgókkal hosszú távra alakítsunk ki egy olyan lojális, elkötelezett csapatot, amely minden mérkőzésen a győzelemre tör” – vázolta a jövőképet az igazgató, aki bejelentette, hogy a játékosok kiemelt prémiumot kapnak abban az esetben, ha az első négyben végeznek a bajnokságban.

A sajtótájékoztatón bemutatták azt a tíz játékost, akikkel már szerződés kötött a piros-kék klub, köztük a Pápáról érkezett Bárányos Zsoltot, a szerdai edzőmérkőzésen négy góllal bemutatkozott horvát utánpótlás-válogatott csatárt, Marko Simicet, valamint a kétszeres montenegrói bajnok kapust, Ivan Janjusevicet.

Komjáti András vezetőedző óvatosan fogalmazott a jövőt illetően: „Bízok abban, hogy a sok új játékosból a szakmai stábbal együtt össze tudunk rakni egy olyan csapatot, amely tisztesen helyt tud állni a bajnokságban. Még nem lehet tudni, hogy pontosan mire lehet képes ez a keret, ezért sokat kell még csiszolni a csapaton” – jelentette ki Komjáti, aki egy belső védő, valamint egy-két támadó szerződtetését még fontosnak tartaná.

Szóba kerültek a Vasasról az elmúlt napokban megjelent megjelent negatív hírek is: „Nincs ügy, probléma, vagy semmi olyan extrém dolog a Vasasnál, ami jelentősen eltér a mai magyar futballra jellemző állapotoktól” – fogalmazott ezzel kapcsolatban Erdős, s hozzátette, a korábbi sajtóhíresztelésekkel ellentétben nincs szó a Híd Akvíziciós Zrt. távozásáról. Az igazgató úgy tájékoztatta a sajtót, hogy most egyedül a májusi bérrel tartoznak a játékosoknak, de már ennek a törlesztését is elkezdték a tavaszi prémiumokkal együtt, melyek kifizetése a jövő héten lezárul. Egyúttal cáfolta azt a sajtóértesülést, hogy a Vasas az utánpótlás-akadémiát visszavásárolta volna a Híd Zrt.-től.

„A futball kft. eddig is ötvenszázalékos tulajdonos volt az utánpótlás kft-ben, s ezután is az marad. A korábbi megállapodás szerint csak az utánpótlásrendszerek működtetését végzi az akadémia” – szögezte le Erdős. Bejelentették azt is, hogy a Vasas-Híd Futball Kft. új gazdasági igazgatója Füzesi Zsolt, az MLSZ korábbi főtitkára, kommunikációs igazgatója pedig Gelei József, az Magyar Sportújságírók Szövetsége alelnöke lett.