Valér
2 °C
8 °C

Bravúrra készül a Paks az EL-visszavágón

2011.07.29. 10:52

Bosszúsak az eredmény miatt, ugyanakkor bíznak a bravúrban az MVM Paks labdarúgócsapatának futballistái a csütörtök este az Európa Liga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén a skót Hearts ellen elért 1-1-es döntetlen után.

A kizárólag magyar játékosokat foglalkoztató gárda célja az volt, hogy előnnyel utazzon a visszavágóra, ez azonban - a paksiak szerint a játékvezető téves ítélete miatt is - nem sikerült; a vezetést ugyan Sipeki István révén az elmúlt szezonban bajnoki ezüstöt nyert hazaiak szerezték meg Székesfehérváron, a skótok viszont tizenegyesből egyenlítettek.

„Nagyon örülök, hogy sikerült gólt rúgnom, vártam már, hogy ismét betaláljak - nyilatkozta az MTI-nek Sipeki. Sajnálom, hogy nem tudtuk kihúzni az első félidőt, mert ha vezetéssel vonulunk a szünetre, másképpen alakult volna a találkozó végkimenetele. Most a skótok állnak jobban, de nem adjuk fel, idegenben is mindent megteszünk azért, hogy mi jussunk tovább.”

Vayer Gábor - aki második sárga lapja miatt a visszavágón nem léphet majd pályára - ugyancsak abban bízik, hogy sikerül bejutniuk a 4. selejtezőkörbe, bár hozzátette, nagyon nehéz dolguk lesz a 17-18 ezer fanatikus szurkolója által hajtott Hearts otthonában.

„Mindenki láthatta, ez a skót csapat semmivel sem tud többet, mint mi, a lehetőségeink megvoltak rá, hogy eldöntsük az összecsapást, sajnos nem használtuk ki őket - mondta a középpályás. Nem gondolom, hogy eldőlt volna a továbbjutás, az előző körben Tromsőbe is 1-1-es hazai eredménnyel utaztunk ki, sok esélyt akkor sem adtak nekünk, mégis itt vagyunk a harmadik fordulóban.”

Sifter Tamás, a sárga lapos eltiltás miatt nem szerepelt Éger Lászlót helyettesítő belső védő azt mondta, nem volt jogos a skótok javára megítélt büntető.

„Sajnálom, hogy egy ilyen tizenegyes miatt nem tudtunk nyerni, Heffler Tibor az öltözőben azt mondta, hogy ment a harc közte és ellenfele között, de semmi olyat nem csinált, amiért a játékvezetőnek be kellett volna fújnia a büntetőt” - fogalmazott Sifter.

A találkozón bíráskodó finn Mattias Gestranius döntését Kis Károly, a Paks vezetőedzője is kritizálta, a tréner az összecsapás után azt mondta, úgy érzi, nem voltak egyenlő feltételek a találkozón. A nemzetközi kupaporondon egyedüli magyar csapatként állva maradt Paks jövő csütörtökön, 20:45 órakor lép pályára az Edinburghben sorra kerülő visszavágón.