Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Nincs megegyezés, sorsolnak a magyarok vb-csoportjában

2011.10.24. 17:53

Miután a magyar labdarúgó-válogatott, illetve a vele azonos világbajnoki selejtező csoportban szereplő csapatok képviselői nem tudtak megállapodni egymással a menetrendről, így a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) sorsolással készíti el a programot.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja arról számolt be hétfőn, hogy az amszterdami, sikertelen egyeztetésen magyar részről Egervári Sándor szövetségi kapitány mellett Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, és Vági Márton, a szövetség főtitkára vett részt. A csoportellenfeleket, vagyis a hollandokat, a törököket, a románokat, az észteket és az andorraiakat szintén a szövetségi kapitányok, illetve a szövetségek vezetői képviselték. A megbeszélés négy órán át tartott, de nem sikerült megegyezniük a feleknek.

"Nincs megállapodás, pedig harmadik nekirugaszkodásra már közel jártunk a megegyezéshez - fogalmazott Egervári Sándor a tárgyalásokat követően. - Ez az utolsó tervezet számunkra már megfelelt volna, ám egyetlen mérkőzés miatt két csoportellenfelünk nem jutott dűlőre, így eredménytelenül zárult a nap. Most már a FIFA dönt, de egyelőre nem tudjuk, mikorra várható végleges program." A vb-selejtezők jövő szeptemberben kezdődnek.