Etelka, Aletta
1 °C
5 °C

A Pécs legyőzte a Győrt a futball NB I.-ben

2011.10.29. 19:32

A Vasas gól nélküli döntetlent játszott Kaposváron a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában, ezzel kilenc bajnoki mérkőzés óta veretlen.

A közepes iramú első félidőben a kaposváriak birtokolták többet a labdát és a legnagyobb helyzetet is ők hagyták ki. A második játékrészre mindkét csapat felpörgött, a második győzelmükért hajtó somogyiak ekkor már a helyzetek kialakításában is jeleskedtek, de a fővárosiak védelme jól állta a rohamokat. A látottak alapján a Kaposvár közelebb állt a sikerhez, de ezúttal is meg kellett elégednie - az őszi szezonban immár kilencedik alkalommal - a döntetlennel.

A második helyen álló Győr 3-1-es vereséget szenvedett az újonc Pécs vendégeként. Az első félidő alapján úgy tűnt, a Pécs a megfelelő taktikát választotta a Győr ellen, hiszen fegyelmezetten védekezett és gyors kontrákat vezetett, amelyek egyikéből formás akció végén megszerezte a vezetést is. A szünet után is egyértelműen a Pécs akarata érvényesült, így gyorsan megduplázta előnyét. Bár a győriek hamar szépítettek, egyenlíteni nem tudtak, sőt, a hajrában kaptak még egy gólt, ezzel a mecsekaljaiak - némi meglepetésre ugyan, de - teljesen megérdemelten győzték le az esélyesebb győrieket.

A sereghajtó és a mezőnyben egyedüliként nyeretlen Zalaegerszeg 4-2-re kikapott Pakson. Nehezen melegedtek be a csapatok, a Paks kapott előbb lábra és egyre több látványos támadást vezetett, de a kapuk egy ideig nem forogtak veszélyben. A ZTE Tököli és Meyé megugrásaiban bízott, kevés támadásait viszont könnyedén fojtotta el a paksi védelem. A félidőre a hazaiak vonulhattak előnnyel, Bartha szerencsés góljának köszönhetően. A szünet után - nem először a szezonban - remek meccset láthattak a nézők, mindkét csapat felvállalta a nyílt támadófutballt, így további öt gól esett. A Paks cserejátékosainak köszönhetően megérdemelten győzött.

Az Újpest hazai környezetben 3-1-re legyőzte a Kecskemétet. A lila-fehérek sorozatban negyedik találkozójukat nyerték meg a Szusza Ferenc Stadionban. Nem sok esemény történt az első félidőben, a támadók mindkét oldalon rendre rossz megoldásokat választottak, még a legnagyobb helyzetekben is. Néhány perccel a szünet előtt azonban megszerezte a vezetést az Újpest, Kovács élete első felnőtt NB I-es gólját jegyezte.

A fordulást követően már jóval többet próbálkozott a vendég alakulat, és egy szép támadás végén az ex-újpesti Foxi révén ki is egyenlített. A hajrában a hazaiaktól Simon először ziccert rontott, de három perccel a vége előtt Rajczi már nem hibázta el a Balogh kezezése után megítélt büntetőt. A "slusszpoént" Balajti gólja jelentette, így a lila-fehérek otthon tartották a három pontot.

OTP Bank Liga, 14. forduló

Kaposvári Rákóczi - Vasas-Híd 0-0

Kaposvár, 3000 néző, v.: Farkas Á.

Sárga lap: Okuka (51.), Jawad (90.), illetve Sütő (51.), Simic (76.), Farkas B. (80.), Mehmedagic (86.), Kovács G. (90.)

Kaposvár: Hajduch - Okuka (Jawad, 85.), Bank, Graszl, Jánvári - Hegedűs, Pedro - Gujic, Balázs B. (Safaric, 74.), Bőle (Haruna, 67.) - Peric

Vasas: Ilizi - Kulcsár D., Kovács G., Gáspár, Sütő - Farkas B., Bárányos (Bakos, 91.), Simic (Ferkó, 69.), Mehmedagic, Jokic (Farkas Z., 64.) - Dajic

Pécsi MFC-Győri ETO FC 3-1 (1-0)

Pécs, 3500 néző, v.: Garcia

Gólszerzők: Bajzát (22.), Regedei (48.), Gyánó (90.), illetve Ahjupera (56.)

Sárga lap: Todorovic (53.), Fröhlich (86.), illetve Pilibaitis (89.)

Pécs: Dibusz - Simonfalvi, Lantos, Todorovic, Marovic - Regedei (Nagy J., 92.), Zeljkovic, Scepanovic, Nagy O. (Fröhlich, 81.) - Horváth Zs., Bajzát (Gyánó, 88.)

Győr: Stevanovic - Takács Á., Djordjevic, Stanisic, Szabó O. - Trajkovic, Pilibaitis, Ji-Paraná (Tokody, a szünetben) - Dudás (Aleksidze, 77.), Ahjupera, Dinjar (Koltai, 53.)

MVM Paks-ZTE FC 4-2 (1-0)

Paks, 1200 néző, v.: Veizer

Gólszerzők: Bartha (33.), Szatmári (49.), Magasföldi (71.), Kiss T. (82.), illetve Máté P. (54., 56.)

Sárga lap: Éger (72.), illetve Kamber (84.)

Paks: Csernyánszki - Heffler T., Éger, Fiola, Báló - Sifter, Sipeki (Mészáros I., 90.) - Bartha, Szatmári (Magasföldi, 64.), Vayer (Kiss T., 64.) - Böde D.

ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Szalai T., Kovács G., Hidvégi - Hervas (Balázs Zs., 52.) - Kamber, Máté P. (Turkovs, 78.), Szakály D. - Tököli, Meyé

Újpest FC-Kecskeméti TE 3-1 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, 2615 néző, v.: Bognár

Gólszerzők: Kovács D. (38.), Rajczi (87., 11-esből), Balajti (93.), illetve Foxi (66.)

Kiállítva: Balogh B. (86.)

Sárga lap: Markovic (33.), Mihajlovic (75.), illetve Cukic (10.), Maynard (63.), Gyurcsó (68.)

Újpest: Balajcza – Szokol, Rubus, Mihajlovic, Nagy P. – Tajthy, Markovics - Simon K., Barczi (Kabát, 65.), Kovács D. (Balajti, 78.) – Rajczi (Balogh B., 90.)

Kecskemét: Németh G. – Maynard, Gyagya, Balogh B., Mohl – Gyurcsó, Cukic, Foxi, Bori – Lencse, Stokic (Bertus, 75.)

1.  DVSC-TEVA                   13 10   3   -     28-8  33 pont

2.  Győri ETO                   14 10   1   3    23-12  31

3.  Diósgyőri VTK               14  7   3   4    22-17  24

4.  Budapest Honvéd             13  7   2   4    25-16  23

5.  Videoton FC                 14  7   2   5    20-12  23

6.  Pécsi MFC                   14  6   5   3    21-24  23

7.  Kecskeméti TE               14  6   4   4    24-19  22

8.  MVM Paks                    14  5   5   4    29-30  20

9.  Vasas-Híd                   14  3   7   4    13-16  16

10.  Lombard Pápa Termál FC      14  4   3   7    14-19  15

11.  Haladás Sopron Bank         14  4   3   7    15-21  15

12.  Újpest FC                   14  4   2   8    20-25  14

13.  FGSZ Siófok                 13  2   7   4    10-11  13

14.  Kaposvári Rákóczi           14  1   9   4    17-23  12

15.  Ferencváros                 13  3   2   8    11-15  11

16.  ZTE FC                      14  -   4  10    12-36   4