Koronavírus adatok

2021. nov. 30.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
András, Andor
-4 °C
5 °C

Bogdán Buzsáky ellen a Premier League-ben

2012.03.09. 10:58

Bogdán Ádám csapata, az utolsó előtti helyen álló Bolton Wanderers Buzsáky Ákosét, a szintén kiesés ellen küzdő Queens Park Rangerst fogadja az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 28. fordulójában. Mindkét együttes tagja annak az ötfős bolynak, amelyből várhatóan kikerül majd a három búcsúzó. A Bolton és QPR is nyeretlen maradt utóbbi öt bajnokiján, kérdés, hogy melyikük tudja megszakítani a rossz sorozatot.

Az élcsoportban a bajnoki címért különversenyt folytató manchesteri duó tagjai kötelező győzelem előtt állnak: a listavezető City az újonc Swansea City vendége lesz, míg a két pont hátránnyal második, címvédő United Gera Zoltán és Fülöp Márton csapatát, a West Bromwich Albiont fogadja. Csütörtökön némi meglepetésre mindkét sztárklub kikapott az Európa Liga nyolcaddöntőjében. A Cityben hosszú szünet után ismét pályára léphet az argentin Carlos Tevez, aki szeptemberi botránya után kibékült Roberto Mancini vezetőedzővel, s most újra bevethető.

A harmadik helyen álló Tottenham Hotspur az Everton vendége lesz a hétvégén, míg az utóbbi négy bajnokiját megnyerő, negyedik Arsenal - amely a AC Milan felett aratott 3-0-s sikerrel búcsúzott kedden a Bajnokok Ligájától - hétfőn a Newcastle Unitedet fogadja. Az ötödik Chelsea a Stoke-ot látja vendégül - immár a menesztett tréner, Andre Villas-Boas nélkül.

Premier League, 28. forduló

Szombat:   
Bolton Wanderers-Queens Park Rangers 13:45 ó 
Aston Villa-Fulham 16 
Chelsea-Stoke City 16   
Sunderland-FC Liverpool 16 
Wolverhampton Wanderers-Blackburn Rovers 16 
Everton-Tottenham Hotspur 18:30
Vasárnap:
Manchester United-West Bromwich Albion 15 ó 
Swansea City-Manchester City 15 
Norwich City-Wigan Athletic 17 ó 
Hétfő:
Arsenal-Newcastle United 21 ó
A 26. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Kedd.
Fc Liverpool-Everton 21 ó
Az állás:
1. Manchester City         27   69-19   66 pont
2. Manchester United       27   66-27   64
3. Tottenham Hotspur       27   52-33   53
4. Arsenal                 27   55-38   49
5. Chelsea                 27   47-32   46
6. Newcastle United        27   39-39   44
7. FC Liverpool            26   30-25   39
8. Fulham                  27   37-36   36
9. Stoke City              27   27-38   36
10. West Bromwich Albion    27   34-35   35
11. Norwich City            27   38-44   35
12. Sunderland              27   35-31   34
13. Everton                 26   27-28   34
14. Swansea City            27   30-34   33
15. Aston Villa             27   30-35   30
16. Queens Park Rangers     27   28-46   22
17. Blackburn Rovers        27   38-60   22
18. Wolverhampton Wanderers 27   30-56   22
19. Bolton Wanderers        27   29-56   20
20. Wigan Athletic          27   23-52   20