Paszkál
10 °C
15 °C

Moratti meg sem nézte a Juve elleni rangadót

2012.03.27. 13:07



Hirtelen döntéssel került sor Claudio Ranieri vezetőedző kedd esti menesztésére az Internazionale labdarúgócsapatának kispadjáról, melyen tizenöt hónap alatt már alatt öten váltották egymást. A végszót hirtelen elhatározással Massimo Moratti, a klub elnöke mondta ki - értesült a Corriere dello Sport sportnapilap.
Moratti kedden délelőtt még arról beszélt az újságíróknak, hogy Ranieri az idény végéig maradhatna. Később az Internazionale vezetőségi értekezletén a folyamatosság képviselőivel szemben, Moratti a merész váltás mellett döntött. Este kilenckor hívta fel és bízta meg Andrea Stramaccionit, a Primavera (utánpótlás gárda) csapat eddigi edzőjét. Más források szerint Moratti már vasárnap tudta, mit akar: a Juventustól vereséget szenvedett felnőttcsapat helyett, a Primavera csapatával Londonba utazott az ifjúsági Bajnokok Ligájára, melyen az Internazionale 19 évesnél fiatalabb reménységei 5-4-re győztek az Ajax ellen.
Moratti nem tehetett mást: az Inter lassú és depressziós lett, teljesen elveszítette önbizalmát. A szeptember végén érkezett Ranieri kezdeti sikerei után címvédőként búcsúzott az Olasz Kupában, kiesett a BL-ből, az idei tíz mérkőzésen pedig mindössze hat pontot szerzett - írták az újságok.
Hozzátették, hogy Ranieri szokása szerint úriemberként fogadta Moratti határozatát.     Hónapok óta tartó szenvedés után Moratti Stramaccionival keres fényt az alagút végén - fogalmaztak a sportkommentárok. A Gazzetta dello Sport emlékeztetett, hogy José Mourinho tizenöt hónappal ezelőtti távozása óta Rafael Benitez, Leonardo, Gian Piero Gasperini és Ranieri sem tudta teljesíteni a sztáredző szintjét. A 2011-12-es olasz bajnokság kezdete óta a Serie A-ban már tizenhat vezetőedzőt váltottak le.
Nagy esélyt kapott a 36 éves Stramaccioni - vélte az olasz sajtó, mely szerint a Roma egykori játékosából sérülés miatt lett ifjúsági edzőre talán azért esett Moratti választása, mivel egy kicsit Mourinhóra hasonlít.