Olga, Liliána
22 °C
35 °C

Juhász szerint a sors igazságot szolgáltatott az Anderlechtnek

2012.05.07. 16:43

Juhász Roland pályafutása negyedik belga bajnoki címét szerezte meg vasárnap az RSC Anderlecht labdarúgójaként, és úgy vélekedett, a sors most visszaadta azt, amit 2009-ben elvett tőle és a csapattól.

"Abban a szezonban azért játszhatott velünk bajnoki döntőt a Standard, mert az utolsó fordulóban a Gent a hajrában büntetőt rontott ellene. A pontazonosság miatt megrendezett finálét pedig megnyerte" - emlékezett vissza a számára fájó emlékű szezonvégre a magyar válogatott védője. "Ezúttal viszont mi örülhettünk a hosszabbításban. Jó, hogy így alakult, mert nagy megkönnyebbülés ez a számunkra".

Az Anderlecht vasárnap a 95. percben értékesített 11-essel szerzett pontot az FC Bruges ellen, ezzel két fordulóval a Jupiler League vége előtt behozhatatlan az előnye, így története 31. bajnoki címét ünnepelhette. "Akkor sem fordult meg a fejemben, hogy veszélybe kerülhet a bajnoki címünk, amikor a mérkőzés vége felé a Bruges állt győzelemre, hiszen az esetleges vereség ellenére is biztos voltam abban: a hátralévő két meccsen megszerezzük az aranyérmet. Azt ugyanakkor elismerem, délután még nem arra készültünk, hogy este a ligaelsőségünket ünnepeljük majd" - olvasható a Juhászt képviselő menedzseriroda nyilatkozatában.

Juhász arról is beszélt, hogy a május 19-i Bajnokok Ligája-döntőben a Bayern Münchennek drukkol, mert a németek sikere azt jelentené, hogy az Anderlecht automatikusan főtáblára kerülne a legrangosabb európai kupasorozatban.

A 28 éves védő kiemelte, a bajnoki cím megszerzése mellett azért különösen elégedett, mert messze ők kapták a legkevesebb gólt az idényben. Az egyetlen hiányérzete az Európa Liga-szereplés miatt van, mivel a csoportkörben remekelt a csapata, aztán a kieséses szakaszban kettős vereséggel alulmaradt a holland AZ Alkmaarral szemben.

Juhász arról is szót ejtett, hogy a belgiumi magyar légiósok remek hétvégét zártak, ugyanis a hosszú sérülésből visszatért Czvitkovics Péter győztes gólt szerzett a Kortrijk együttesében, míg a Genk Köteles Lászlóval és Tőzsér Dániellel a pályán győzött, ráadásul utóbbi szintén fontos gólt szerzett. A Genk még versenyben van a második helyért, és Juhász szerint meg is érdemelné az ezüstérmet.