Egyre üresebbek az olaszországi stadionok
Megtört az olaszok futballba vetett hite. A szurkolók menekülnek a stadionokból - kommentálta az olasz sajtó a La Repubblica napilapban megjelent felmérés eredményeit. Az itáliai szurkolók világáról készült vizsgálat szerint az utóbbi három évben 13 százalékkal csökkent a stadionba járó olaszok száma. Tavalyhoz képest 3 százalékos volt a csökkenés, 2010-hez képest pedig 9 százalékkal esett vissza a nézők száma.
Két évvel ezelőtt minden második olasz vallotta magát szurkolónak, most tíz olaszból hat nyilatkozott úgy, hogy kevésbé érdekli a labdarúgás, mint korábban.
A stadionokat nem csak a gazdasági válság ürítette ki. A szurkolói bizalomvesztést az olasz labdarúgást sújtó dopping- és bundabotrányok okozták. A megkérdezettek 84 százaléka azt mondta, az olasz foci már csak a pénzről szól, 53 százalék a bírói tévedések miatt nem jár már meccsre.
Ami a csapatok népszerűségét illeti, a legnagyobb szurkolótábora továbbra is a Juventusnak van. Az olasz drukkerek 28 százaléka a torinói csapatnak szurkol: a vezetőedző Antonio Conte fogadási csalásért való felfüggesztése is csak egy százalékkal csökkentette a csapat támogatottságát tavalyhoz képest.
A drukkerek táborából 16 százaléknyi a Milané, 14,5 - a tavalyi 18 után - az Internazionaléé, több mint 13 százalék az egyre népszerűbb Napolié, s 7 százalék a Roma csapatáé.
A felmérések szerint egyedül az olasz szurkolók agresszivitása erősödött: 56 százaléknak nemcsak kedvenc, hanem ellenségnek tartott csapata is van. Két évvel ezelőtt 14 százalék utált egy másik együttest.