Nem lesz több brit futballválogatott

2012.10.09. 15:15

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) döntése nyomán a jövőben nem indul olimpiákon, így a 2016-os riói játékokon sem brit futballválogatott. Alex Horne, az FA főtitkára kedden azt mondta, Anglia számára első a világbajnokság, ezen kívül pedig még az Európa-bajnokság kiemelt jelentőségű.

"Angliát képviseljük a pályán, és büszkék vagyunk erre, miként a skótok, a walesiek és az északírek is büszkék arra, hogy saját országuk képviseletében futballozhatnak" - fogalmazott Horne. "Semmi olyat nem akarunk tenni, amivel ezt kockáztatnánk a jövőben."

A főtitkár ugyanakkor hozzátette, annak a lehetőségét nem zárják ki, hogy az olimpiák női tornáján brit válogatott induljon.

Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales rendre önálló válogatottal szerepel. Az idei londoni olimpián azonban - mivel csak Brit Olimpiai Bizottság van, angol, északír, skót és walesi nincs - Nagy-Britannia közös nemzeti együttessel vett részt mind a férfi, mind a női tornán.

A britek az idei fellépést megelőzően legutóbb az 1960-as olimpián szerepeltek közös labdarúgó-válogatottal, és Londonban is csak azért indultak, mert a házigazda jogán nem kellett selejtezőket vívniuk.

A közös csapat ötletét az északírek, a skótok és a walesiek ellenzik, mert úgy érzik, hogy ez veszélyezteti az önállóságukat. A brit férfi válogatott Londonban a negyeddöntőig jutott, ott azonban büntetőkkel kikapott Dél-Koreától. A női együttes ugyancsak a legjobb nyolc között fejezte be szereplését.

Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM
Frontvonal

Érdekel a sport? Szereted a sikersztorikat?
Most 184 olimpiai arany történetét olvashatod el féláron!

MEGVESZEM