16:00, December 05.
Japán 1
Horvátország 2
al-Dzsanúb Stadion Nyolcaddöntő
20:00, December 05.
Brazília 0
Koreai Köztársaság 0

Kemény büntetést kaphatnak a szerbek futballhuligánjaik miatt

2012.10.17. 17:16

Az angol kormány a szerbek kemény megbüntetését követeli az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) miután az U21-es válogatott botrányos körülmények között harcolta ki Szerbiában az Európa-bajnoki részvételt.

Stuart Pearce együttese 1-0-ás előnnyel várta a párharc keddi visszavágóját, amelyet Krusevacban rendeztek meg. Az angolok a 94. percben szerzett üres kapus góllal - a hazaiak kapusa előre ment fejelni egy szögletnél - nyertek 1-0-ra. A lefújás után elszabadultak az indulatok, Danny Rose-t, az angolok színes bőrű védőjét kiállította a játékvezető, mert a szerb szurkolók felé bombázta a labdát.

Később Rose elmondta, hogy már a bemelegítés közben is majomhuhogást imitálva sértegették őt a helyi fanatikusok, ez pedig végigkísérte a mérkőzés során minden egyes labdaérintésénél. Hozzátette: kétszer kővel is megdobták.

Az angol kormány levélben kérte Michel Platinit, az UEFA elnökét, hogy keményen lépjen fel a szerbek viselkedése ellen. A szerbeknek több hasonló esetük volt a közelmúltban, és Platini korábban azt mondta, hogy egy újabb botrány akár a szerb szövetség felfüggesztését is eredményezheti.

A Szerb Labdarúgó Szövetség ugyanakkor közleményben jelezte, hogy minden rasszizmusról szóló vádat tagad.



  • Hírek
  • Hírek