Az MLSZ-elnök szerint kevesebb légiós futballista kell
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökének bejelentése szerint limitálni fogják a külföldi játékosok számát a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. Csányi Sándor erről az egykori válogatottak szerdai találkozóján beszélt, a hagyományos év végi összejövetelen, melyre ezúttal is a Puskás Ferenc Stadionban került sor, számos korábbi kiváló játékos és edző, illetve sportvezető jelent meg.
Csányi Sándor köszöntőjében reményét fejezte ki, hogy 2013-ban az egész magyar labdarúgás olyan sikereket ér el, amelyek méltóak a válogatott idei remek eredményeihez.
"Sokkal kevésbé lenne hiteles a programunk, ami alapján szeretnénk visszakerülni Európa élvonalába, ha a múltban nem lettek volna kiemelkedő sikerei a magyar labdarúgásnak - folytatta az MLSZ elnöke. - Nem volt eredménytelen az idei esztendő, számos területen látható pozitív változás. A válogatott jól teljesített, bízom benne, hogy a csapat kijut a brazíliai világbajnokságra, de legalább olyan játékot nyújt, amelyre büszkék lehetünk."
Szerinte az OTP Bank Liga küzdelemsorozata sokkal érdekesebb, mint korábban, sokkal több csapat áll harcban a nemzetközi kupaszereplést jelentő helyekért, izgalmas, jó meccseket lehet látni.
"Az utánpótlás is jelentős javuláson ment keresztül, nőtt a csapatok és a sportoló gyerekek száma, de hatékonyabb a szakmai munka is" - mondta, majd elismeréssel szólt Mezey Györgyről, aki szavai szerint "az edzőképzés élén fantasztikus munkát végzett, de most átadja a helyét".
"A következő évek fontos teendője, hogy a gyerekeket oktató szakembereket alaposan felkészítsük - mondta a szövetség vezetője. - Van egy-két terület, amellyel nem lehetünk teljesen elégedettek, ilyen a női futball a tulajdonosok hozzáállását, és a játékosok, illetve a csapatok számát tekintve egyaránt. Sajnos ebben a szakágban az európai középvonal közelében sem vagyunk. Azt tervezzük, hogy az NB I-es csapatok számára kötelezővé tesszük női csapat indítását is."
Csányi Sándor reményét fejezte ki, hogy magasabb színvonalú lesz az egycsoportos NB II, amely az élvonalba be nem kerülő fiatalok számára megfelelő fejlődési lehetőséget nyújt.
"Azt szeretnénk, hogy ne külföldiek és kiöregedett NB I-esek levezetőterepe legyen a másodosztály. Ezt a versenykiírás módosításával és anyagi ösztönzéssel fogjuk elérni - részletezte az MLSZ elnöke. - Célunk, hogy az első osztályban is minél több magyar játékos szerepeljen. A versenykiírás tartalmazni fogja, hogy a huszonnégy fős keretből legalább nyolc játékos hazai legyen, és ezt a számot minden évben növelni fogjuk. Az utánpótláspénzek elosztásánál az olyan műhelyek sokkal kevesebb támogatást kapnak, ahonnan nem kerül ki NB I-es magyar játékos."
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára köszöntőjében az MLSZ vezetését méltatta, mondván, a testület világos, egyértelmű célokat fogalmazott meg.
"Vannak eredmények, de vannak buktatók is, amelyeket le kell küzdeni. A művész meg tudja érinteni az emberek lelkét, de nincs olyan ember, aki ne tudna meghatottsággal és örömmel visszaemlékezni mondjuk az Aranycsapat játékára, ezért hálával és köszönettel tartozunk a válogatott labdarúgóknak, akik sok örömet okoztak a magyar nemzetnek" - mondta a politikus.