Valér
2 °C
8 °C

A Juventus 11 millió eurós nyereséggel zárt

2013.02.28. 19:57

Több mint 11 millió eurós (körülbelül 3,25 milliárd forintos) nyereséggel zárta a pénzügyi év első felét, azaz a 2012 júliusától december 31-ig tartó időszakot az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Juventus.

A torinói klub csütörtökön jelentette be, hogy 11,3 millió eurós hasznot könyvelhetett el a gazdasági esztendő első felében, ami azért is nagy eredmény, mert ezt az időszakot egy évvel korábban 34,6 millió eurós veszteséggel zárta.

A Juventus az előző idényben megnyerte a Serie A-t, így indulhatott a Bajnokok Ligájában, amelynek televíziós közvetítési jogaiból 42,8 millió euróhoz jutott.

A klub úgy számol, hogy a 2012/13-as szezont összességében veszteséggel zárja majd, de ennek mértéke jóval kisebb lesz, mint a 2011/12-es idényben elkönyvelt csaknem 50 millió euró.

A Juventus jelenleg vezeti az olasz bajnokságot, hat ponttal megelőzve pénteki ellenfelét, a második Napolit. A csapat kedvező helyzetből várja a skót Celtic elleni visszavágót a BL nyolcaddöntőjében, mivel az első mérkőzésen, idegenben 3-0-ra nyert.