Könyv jelent meg Ferjáncz Attiláról

2013.03.19. 13:42

Ferjáncz Attila 23-szoros magyar bajnok raliversenyző életét, pályafutását és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnökeként betöltött szerepét dolgozza fel az a könyv, amelyet kedden mutattak be Budapesten. A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen Gyulay Zsolt, az MNASZ elnöke, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a kötet főszereplőjét méltatva úgy fogalmazott, a magyar autósport nagy bajnoka mára már legendává vált.

"Valójában Ferjáncz Attilának köszönhető az, hogy ma én vezetem az autósport-szövetséget, mindemellett azért is köszönet jár neki, mert tiszteletbeli elnökként ma is segíti a munkánkat" - tette hozzá Gyulay Zsolt.

A szerző Lukács Ákos elárulta, hogy a korabeli fotókkal illusztrált, A Ferjáncz - Klagenfurttól az elnöki székig című könyv csaknem három évig készült, célja pedig az volt, hogy feldolgozza a versenyző, sportvezető életének elmúlt 50 esztendejét.

"Ez a kötet valójában egy életműnek készült, de úgy gondolom, vannak benne olyan részek, amelyek a mai autóversenyzők számára is hasznosak lehetnek" - fogalmazott Ferjáncz Attila, hozzáfűzve, akár más sportágakat űző fiatalok is sokat meríthetnek a leírtakból.

"A könyv igyekszik bemutatni, hogy milyen világ volt akkor, amikor mi minden megtettünk csak azért, hogy győzzünk és vigyük a magyar autósport hírét szerte a világban" - mondta a 66 esztendős, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes és 23 Eb-futamon győztes raliversenyző. A kötet a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg, ára 3900 forint.

Aranyköpések

Könyv az életünkről, mindennapjainkról, azok nehézségeiről 14 kortárs író egy inspiráló novelláskötetben

MEGVESZEM
Rossi

Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!

MEGVESZEM