Erika, Bella
14 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Négyet rúgott Újpesten a Honvéd

2013.05.11. 20:43

A Budapest Honvéd versenyben maradt a bronzéremért a labdarúgó OTP Bank Ligában, ugyanis a jelenleg negyedik kispestiek idegenben 4-2-re legyőzték az Újpestet a 27. forduló szombat esti mérkőzésén. A Honvéd sorozatban hetedik bajnoki meccsén maradt veretlen, így a legjobb formában lévő együttesnek számít az élvonalban.

A Budapest Honvéd az első perctől kezdve sokkal jobban futballozott fővárosi riválisánál, és szűk húsz perc alatt ennek megfelelően kétgólos előnyre tett szert.

A folytatásban sem változott a játék képe, a vendégek irányítottak, és a hazai védelem asszisztálása mellett újabb két gólt szerezve bebiztosították sikerüket. Az újpestiek erejéből pedig a hajrában csak a szépítésre futotta. A hazaiak játékáról beszédes adat, hogy először a 60. percben találták el az ellenfél kapuját.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

Újpest FC-Budapest Honvéd 2-4 (0-2)

Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző, v.: Szabó Zs.

Gólszerzők: Christ (86.), Remili (90.), illetve Martinez (8., 53., 68.), Lovric (19.)

Sárga lap: Christ (27.), Chema Antón (34.), Simon K. (51.), Balogh B. (76.), Szélesi (87.), illetve Tandia (23.), Zivanovic (74.), Lovric (76.)

Újpest FC: Balajcza - Szélesi, Vermes, Chema Antón, Pollák (Tshibuabua, 26.) - Simon K. (Lázár B., 62.), Vasiljevic, Balogh B., Christ, Iandoli - Kabát (Remili, 70.)

Budapest Honvéd: Kemenes - Lovric, Ignjatovic, Tandia, Baráth (Alcibiade, a szünetben) - Nagy G., Hidi, Zivanovic - Martínez (Diaby, 72.), Délczeg (Vernes, 61.), Vécsei.

1. Győri ETO FC                 26 16   7   3    52-29  55 pont
2. Videoton FC                  26 14   6   6    43-18  48
3. MTK Budapest                 27 14   6   7    40-26  48
4. Budapest Honvéd              27 13   6   8    44-35  45
5. Ferencváros                  26 11   9   6    44-31  42
6. Kecskeméti TE Phoenix Mecano 27 11   8   8    39-35  41
7. DVSC-TEVA                    26 12   4  10    40-28  40
8. Szombathelyi Haladás         27  9  10   8    32-25  37
9. Újpest FC                    27  9   8  10    37-40  35
10. MVM Paks                     27  8  11   8    39-34  35
11. Diósgyőri VTK                27  8  10   9    27-35  34
12. Kaposvári Rákóczi            27  9   6  12    31-34  33
13. PMFC-Matias                  27  8   7  12    29-41  31
14. Lombard Pápa Termál FC       27  7   6  14    24-42  27
15. FGSZ Siófok                  27  5   4  18    29-60  19
16. Egri FC                      27  3   6  18    22-59  15 - már kiesett