Kozma István az Újpest vezetőedzője

Kozma István lesz a következő szezontól az Újpest labdarúgócsapatának vezetőedzője. A pro-licences képesítéssel rendelkező korábbi Újpest-játékos július 1-jén csatlakozik a belga Marc Lelievre vezette szakmai stábhoz vezetőedzőként.

A negyvenszeres válogatott 2001-ben Újpesten fejezte be pályafutását, tizenkét év után tér vissza a Megyeri útra. A 48 éves edző 1982 és 2001 között több mint 250 alkalommal lépett pályára lila-fehérben, és megfordult többek között a Bordeaux, a Dunfermline és a Liverpool együttesében. Kozma 1998-ban bajnoki címet, 1987-ben kupagyőzelmet ünnepelhetett Újpest-mezben.

"Újpest keretbe foglalta és kitöltötte a pályafutásomat, hiszen itt kezdtem, itt fejeztem be és külföldről is mindig ide tértem vissza. Marc Lelievre-rel csapatként, szorosan együttműködve dolgozunk majd. Mindent átbeszélünk és a legtöbb kérdésben közösen döntünk." 

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40