Falcao: Ahol elindulunk, nyerni fogunk
Radamel Falcao, a francia élvonalba visszajutott AS Monaco nyáron igazolt kolumbiai játékos tudja, sokaknak meglepetést okozott azzal, hogy a Ligue 1 újoncához igazolt, ám meggyőződése, hogy jól döntött.
A 27 éves támadót korábban a Manchester United, a Chelsea és a Real Madrid is szívesen vitte volna, végül mégis azt a Monacót választotta, amely a 2013/14-es szezonban még nem indulhat sem a Bajnokok Ligájában, sem az Európa Ligában.
"Sokak számára meglepetés lehetett a választásom, de biztos vagyok abban, hogy jól döntöttem" - nyilatkozta a legutóbbi két idényben még az Atlético Madrid futballistájaként 52 gólig jutott csatár. Szerinte az értetlenkedők rögtön megváltoztatják a véleményüket, ha a Monaco az új szezonban bajnok vagy kupagyőztes lesz.
Ehhez persze nagy bravúrra lenne szükség, mivel a katariak által pénzelt PSG továbbra is erős, ráadásul napokon belül megszerezhetik a napolis Cavanit is.
"Minden sorozatot meg akarunk nyerni, ahol elindulunk. Igaz, hogy nincs köztük nemzetközi kupa, de ez célkitűzésnek így is több, mint elég" - tette hozzá Falcao.
A kolumbiai szerint a a Monacóval egy-két éven belül a Bajnokok Ligájában is ütőképes csapat állhat össze, amire korábbi európai klubjainál - sem a portugáliai Portónál, sem az Atleticónál - nem volt reális esély.
Dmitrij Ribolovljev, a Monaco milliárdos orosz tulajdonosa a nyáron már több mint 120 millió eurót költött az együttes megerősítésére: Falcao mellett szerződtette többek között James Rodríguezt, Jérémy Toulalant, Joao Moutinhót, Eric Abidalt és Ricardo Carvalhót.