Öt meccsre tiltották el a mutogató Anelkát

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) öt bajnoki mérkőzésre eltiltotta Nicolas Anelkát, a West Bromvich Albion francia csatárát, írja az MTI.

Gera Zoltán csapattársa december 28-án, a West Ham United ellen szerzett első gólja után olyan kézmozdulatot tett, melyet Dieudonné M'bala M'bala, antiszemita megnyilvánulásairól is elhíresült ismert francia komikus szokott. A gesztust "fordított náci tisztelgésként" is szokták értelmezni. Anelka igyekezett tompítani gesztusa súlyán, és a Twitteren azt írta: "a kézmozdulat egy különleges tisztelgés barátom, Dieudonné előtt".

A szövetség fegyelmi bizottságának döntése szerint mellékbüntetésként 80 ezer fontot (30,4 millió forint) is be kell fizetnie, illetve egy oktatáson is részt kell majd vennie.

Bár az ítélet még nem lépett hatályba, a West Bromwich már jelezte, eltiltja Anelkát a szövetségi eljárás végéig, és saját hatáskörben is kivizsgálja az esetet.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

tegnap, 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

6 órája

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32