Di Natale mégsem vonul vissza

2014.05.29. 16:38

Januári bejelentésével ellentétben mégsem fejezi be a pályafutását Antonio Di Natale, korábbi olasz válogatott labdarúgó, az élvonalban 13. helyen zárt Udinese csatára, aki egy évet még játszik az észak-olaszországi együttesben.

"A szerződésem egy évig még érvényes, beszéltem az elnök úrral, mert kíváncsi voltam a tervekre, s amit hallottam, az megnyugtató volt" - nyilatkozta a 36 éves támadó a Corriere della Sera című napilapnak, miután tárgyalt Giampaolo Pozzóval, az Udinese elnökével.

Di Natale 2004 óta játszik a klubban, amelynek színeiben eddig 389 bajnoki meccsen 193 gólt szerzett. A Serie A-ban 2010-ben és 2011-ben is ő volt a szezon legeredményesebb játékosa, a válogatottban 42-szer szerepelt, 2012-ben Európa-bajnoki ezüstérmes volt. A nemzeti együttesben 2002-ben debütált, játszott a 2008-as Eb-n és a 2010-es világbajnokságon is.



  • Hírek
  • Bankszámla