Nem láthatják Lampardékat Moszkvában
Szurkolói ismétlődő rasszista és erőszakos megnyilvánulásai miatt újabb zártkapus büntetéssel sújtotta a CSZKA Moszkvát az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).
A szervezet fegyelmi bizottsága három meccsre kitiltotta a nézőket a csapat stadionjából, így ebben a szezonban az orosz főváros együttesének drukkerei egyik hazai Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést sem láthatják a helyszínen. A CSZKA október 21-én a Manchester Cityt, november 25-én pedig az AS Romát fogadja a Himki Arénában, írja az MTI.
Az UEFA emellett azt is megtiltotta a klubnak, hogy a Manchester Cityvel és a Bayern Münchennel vívandó idegenbeli BL-találkozójára jegyet áruljon szurkolóinak.
A súlyos büntetést azért kapták a visszaesőnek számító moszkvaiak, mert a szeptemberi, AS Roma elleni idegenbeli BL-meccsükön drukkereik összecsaptak az olasz rendőrökkel az Olimpiai Stadionban.
Egy korábbi, rasszista viselkedésért kiszabott büntetés miatt a CSZKA ezen a héten zárt kapuk mögött fogadta a Bayern Münchent, úgy kapott ki 1-0-ra.
Az UEFA 200 ezer eurós bírságot is kirótt az orosz klubra. A döntés ellen még fellebbezhet a CSZKA.