Piturca máris talált állást
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról csütörtökön távozott Victor Piturca a szaúdi al-Ittihad Dzsidda együtteséhez írt alá - a román Mediafax hírügynökség pénteki jelentése szerint.
Az arab együttes egyik közösségi portálon tette közzé a hírt. A Mediafax szerint Piturca két évre szerződött a szaúdi csapathoz, amelynek szakvezetője lesz. Piturcát hétfős szakmai stáb fogja segíteni.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) csütörtökön este jelentette be, hogy Piturcával felbontotta a szerződést közös megegyezéssel. Nemcsak a szakvezető, hanem a román nemzeti együttes teljes szakmai stábja távozott.
Az FRF eredetileg hétfőre ígért sajtótájékoztatót, de péntek reggel közölte, hogy Razvan Burleanu elnök Piturcával együtt már péntek délután ötkor az újságírók elé áll.
Piturca összesen 96 mérkőzésen volt szövetségi kapitány, 2000-ben és 2008-ban Románia az ő vezetésével jutott ki az Európa-bajnokságra.
Románia a 2016-os franciaországi Európa-bajnoki selejtező F csoportjában Magyarországgal van közös csoportban. Három mérkőzés után Románia a második helyen áll hét ponttal a százszázalékos Észak-Írország mögött.