Koronavírus adatok

2022. jan. 17.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Antal, Antónia
-3 °C
6 °C

Románia 400 új futballpályát épít a 2020-as Eb-re

2014.10.29. 14:38

A 2020-as Európa-bajnokság egyik házigazdájaként Románia 400 új futballpályát akar építeni, az iskolában pedig futballórát vezetnek be - közölte Victor Ponta román miniszterelnök.

A politikus szerdán találkozott a Román Labdarúgó Szövetség vezetőségével és Bukarest főpolgármesterével, hogy megbeszéljék az előkészületeket és a rendezőként vállalt kötelezettségek teljesítését. A román főváros Nemzeti Stadionja egy nyolcaddöntőnek és három csoportmérkőzésnek ad otthont az Európa-bajnokságon, írja az MTI.

A kormány tervei szerint a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztériumon keresztül Románia 400 új futballpályát épít, illetve négy bukaresti stadion felújítását tervezik, amelyeket edzőpályának használnak a torna idején. Emellett a 2015-2016-os tanévtől kezdődően heti egy óra futballoktatást vezetnek be az elemi, a gimnáziumi és a középiskolai oktatásban.

Románia azt is vállalta szervezőként, hogy megépíti a Nyugat-Európa fele haladó autópálya-hálózatát. Victor Ponta kijelentette: 2020-ban Magyarország és Bukarest között már autópályán lehet majd közlekedni. A 2020-as Európa-bajnokságot 13 ország egy-egy városában rendezik meg, a házigazdák között van Budapest is.



  • Vennék
  • Hírek