Vilhelmina
11 °C
28 °C

Az oroszok a stadionépítéseken spórolnak

2015.01.29. 18:13

A gazdasági válságra hivatkozva az orosz szervezők csökkentették 2018-as labdarúgó-világbajnokság költségvetését, tudósít az MTI.

    Vitalij Mutko sportminiszter csütörtöki tájékoztatása szerint a megtakarítások főként a stadionépítések során jelentkeznek, ugyanis néhány helyszínen - a nemzetközi szövetség beleegyezésével - 45 ezerről 35 ezerre csökkentik az állandó ülőhelyek számát.
    A politikus december végén közölte, hogy hiány lesz a vb büdzséjében, továbbá a korábbi tervekkel ellentétben várhatóan nem a Luzsnyiki Stadionban rendezik majd a nyitóünnepséget, hanem a Dinamo Stadionban.
    Becslések szerint a három év múlva esedékes vb költségvetése 30 milliárd euróra rúg majd, ami kétszerese a tavalyi brazíliainak.
    Az oroszok számára a rubel gyengülése mellett az alacsony olajárak is komoly gondot okoznak, emellett az ukrán válság miatt életbe lépett nyugat-európai szankciók következtében az orosz bankok kevés pénzhez jutnak.