Tekla
5 °C
19 °C

Börtönbüntetést kértek két Barcelona-elnökre

2015.03.23. 17:36

A spanyol ügyészség börtönbüntetést kért a Barcelona elnökére, Josep Bartomeura és elődjére, Sandro Rosellre, akik ellen a labdarúgócsapat brazil játékosának, Neymarnak a leigazolásával kapcsolatban emeltek vádat.

Pablo Ruz vizsgálóbíró hétfői bejelentése szerint előbbire legalább két-, utóbbira pedig legalább hétéves szabadságvesztés várhat, amennyiben bűnösnek találják őket. Az ügyészség ezen kívül valamivel több mint 22 millió eurós pénzbüntetés kiszabását kérte a klubra a 2011 és 2014 között feltárt adócsalások és hamis könyvelés miatt.

A Barcelona 2013 nyarán - eredeti közleménye szerint - 57 millió euróért szerezte meg Neymart, ugyanakkor Ruz azt mondta, ez az összeg valójában legalább 83,3 millió euró volt, így a vád szerint az egyesület valamivel több mint 2,8 millió euróval kevesebb adót fizetett be, mint kellett volna, írja az MTI.

Bartomeu tavaly januárban lett a Barcelona elnöke, s alig egyéves regnálása után a nyárra előrehozott választást kezdeményezett, pedig a mandátuma a 2015/16-os idény végéig szól.