Csilla, Noémi
5 °C
18 °C

Európa Liga: Fehérváron is győzelemre hajt a Lech Poznan

2015.08.26. 20:10

Hiába várja megnyugtató, háromgólos előnnyel a Lech Poznan a Videoton elleni Európa Liga-selejtező párharc második mérkőzését, a csütörtöki visszavágón is győzelemre játszik majd a lengyel együttes.

    Maciej Skorza, a vendégek vezetőedzője szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: évek óta arra várnak, hogy bekerüljenek az Európa Liga főtáblájára, most nagyon közel állnak ehhez, de tisztelik a Videotont és nem becsülik le a magyar bajnokot.
    "Kicsit már aggaszt is, hogy állandóan azt hallom, hogy ez a párharc már eldőlt, mert szerintem ez nincs így. Tény, hogy kényelmes előnyünk van, de nem védekezni jövünk, nyerni szeretnénk csütörtök este is" - nyilatkozta a szakember.
    Csatlakozott edzőjéhez a védő Dariusz Dudka is: "nem tagadom, a fejünkben van, hogy jelentős az előnyünk, de hiba lenne elkényelmeskedni a meccset. A meccs elejétől kezdve koncentrálunk és hajtunk majd az újabb győzelemért."
    A játékos hozzátette, külön motivációt jelent számukra, hogy a csütörtöki mérkőzésen bebizonyítsák, az első találkozón aratott 3-0-s győzelem nem a véletlen műve volt.
    A Lech Poznan - amelynek keretében három magyar játékos, Kádár Tamás, Lovrencsics Gergő és Holman Dávid szerepel - és a Videoton csütörtökön 19 órától találkozik egymással. A mérkőzésen - melynek a főtáblára jutás a tétje - a svéd Stefan Johannesson lesz a játékvezető. (MTI)