Vendel
6 °C
20 °C

Skibbe lett a görög futballkapitány

2015.10.29. 14:32

A német Michael Skibbe lett a magyarok Európa-bajnoki selejtezőcsoportjának utolsó helyén végzett görög labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.

A görög szövetség csütörtöki közleménye szerint az 50 éves szakember kétéves szerződést írt alá, s ha kivezeti az együttest a 2018-as, oroszországi világbajnokságra, akkor biztosan hosszabbítanak majd vele.

Skibbe, aki korábban hazájában és Törökországban is dolgozott, s többek között a Borussia Dortmundot és a Galatasarayt is irányította, valamivel több mint egy év alatt a negyedik kapitány a görög kispadon. A válogatott a tavalyi brazíliai vb-n a nyolcaddöntőben esett ki, a torna után a portugál Fernando Santos távozott a posztról, mert lejárt a szerződése.

Helyét az olasz Claudio Ranieri vette át, de ő már november közepén, a Feröer-szigetektől elszenvedett hazai 1-0-s vereség után továbbállt. Idén februárban az uruguayi Sergio Markarian lett a kapitány, de két meccs után, júliusban lemondott. Az Eb-selejtezős sorozatot az addig az U21-es válogatottat vezető, megbízott kapitányként dolgozó Kosztasz Canas irányításával fejezte be a csapat.

Skibbe a görög válogatott történetének második német kapitánya, az első, Otto Rehhagel 2004-ben Eb-t nyert a csapattal. (MTI)