Valér
4 °C
8 °C

Súlyos büntetés, a bírókat bezáró Trabzonspor vezetőknek

2015.11.04. 12:05

Súlyos büntetéseket kaptak a Trabsonsport labdarúgóklub vezetői, mert az egyik mérkőzés után feltartóztatták a játékvezetőt, illetve annak segítőit.

A török sportági szövetség (TFF) fegyelmi bizottsága 280 napra tiltotta el a futballal kapcsolatos tevékenységektől Ibrahim Haciosmanoglu klubelnököt, akit egyúttal 150 ezer líra (15 millió forint) megfizetésére is kötelezett. További nyolc elöljáró - ugyancsak komoly pénzbüntetés mellett - egy évre szóló eltiltást kapott. Emellett a csapatnak két hazai bajnoki mérkőzést zárt kapuk mögött kell lejátszania.

A klubot, illetve vezetőit azért marasztalta el a fegyelmi testület, mert október 28-án, a Gaziantepsporral 2-2-re végződött találkozó után Haciosmanoglu, aki akkor éppen Isztambulban tartózkodott, úgy rendelkezett, hogy Trabzonba való hazatértéig ne engedjék el a bírót, akin egy meg nem ítélt tizenegyest akart számon kérni. A klub vezetői ezután négy órán át az öltőzőbe zárva tartották a játékvezetőt és asszisztenseit, valamint a szövetség képviselőjét, s csak azután engedték el őket, hogy maga az államfő, Recep Tayyip Erdogan felszólította erre a klubelnököt.

Az eset nagy felháborodást váltott ki Törökországban.