Michael Laudrup nem vállalta a dán szövetségi kapitányi posztot

Michael Laudrup nem vállalta, hogy átvegye a dán labdarúgó-válogatott irányítását.

"Ő volt a jelöltlistánk élén, és beszéltünk vele a nemzeti együttesről, de személyes okokra hivatkozva nem vállalta a feladatot" - mondta az 51 éves szakember döntéséről Claus Bretton-Meyer, a dán szövetség igazgatója.

A Barcelona és a Real Madrid korábbi játékosa többek között a Getafe, a Real Mallorca és a Swansea City csapatait irányította trénerként, de június óta nincs munkája.

A 66 esztendős Morten Olsen, az eddigi szakvezető márciusban jelezte, hogy 15 év után lemond a posztjáról a 2016-os Európa-bajnokságot követően, csakhogy a dánok végül ki sem jutottak a franciaországi kontinensviadalra, ugyanis alulmaradtak a svédek elleni pótselejtezős párharcban. (MTI)

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59