Minden idők legnagyszerűbb pillanata

2009.06.06. 11:23 Módosítva: 2009.06.06. 11:29
8 hozzászólás

Amikor 1989. május 26-án este nyolc után az Anfield Roadon 42 ezer, a tévén keresztül pedig nyolcmillió néző előtt elkezdődött a Liverpool-Arsenal mérkőzés, már biztos volt, hogy az angol futballbajnokság századik és egyik legemlékezetesebb szezonja fejeződik be. Hat hét telt el a 96 ember halálát okozó Hillsborough stadionkatasztrófa óta, amiután két hétig állt a bajnokság és többek között elhalaszották a két csapat április 23-i meccsét is. Így ez lett a bajnokság utolsó találkozója, amikor már az összes többi meccset lejátszották és kiderült, a két csapat valamelyike lehet a bajnok.

"Szégyen, hogy ezt a meccset egyáltalán lejátszhatták. A bajnokságot be kellett volna rekeszteni. Az isten szerelmére, még emberek feküdtek Hillsborough miatt a kórházban" - véli húsz év után is Phil Scraton, az áldozatok egyik szószólója. A Pool játékosai is érezhettek valami hasonlót, Hillsborough után a futball másodlagossá vált az életükben és a megrendülés nem enyhült az idővel sem. A legjobban a menedzsert, Kenny Dalglisht törték meg a történtek, aki folyamatosan temetésekre, megemlékezésekre járt. (A skót menedzser soha sem tudta igazán feldolgozni a tragédiát és másfél később távozott a Liverpooltól.)

Ilyen körülmények között már az is meglepetés volt, hogy a 70-es és a 80-as években is nagy sikereket elérő Liverpoolnak esélye volt a bajnokságra. A címvédő újévkor még15 pont hátrányban volt a vezető Arsenallal szemben, azóta azonban egyszer sem kapott ki. Az előző években alaposan megfiatalított - legutóbb 1971-ben bajnok - Arsenal ezzel egyidőben visszaesett. A londoniak az utolsó meccs előtt tíz napig pihenhettek, miközben a Pool FA-kupadöntőt nyert az Everton ellen, majd 5-1-re legyőzte a West Ham Unitedet. Ezzel a győzelemmel a szezon során először vezettek John Barnesék - három pont előnnyel - és úgy fogadhatták az Arsenalt, hogy egygólos vereséggel is bajnokok és másodszor egymás után dupláznak.

A bajnokság állása az utolsó forduló előtt

1. Liverpool 37 22-10-5 65-26 (+39) 76 pont
2. Arsenal 37 21-10-6 71-36 (+35) 73 pont

Amikor a meccs elkezdődött, a hazaiak a hagyományos 4-4-2-es felállásban kezdtek. Az egyetlen meglepetés talán az volt, hogy kimaradt Peter Beardsley, aki a West Ham ellen szintén csereként beállva vezette győzelemre a csapatot. Az Arsenal azonban minden várakozással ellentétben a néhány hete kitalált 5-4-1-gyel állt ki. A menedzser, George Graham, látva a csapata gyengélkedését azt találta ki, hogy három középső védő mellé a két szélre két futót tesz és így erősíti meg a védelmet. Azonban ezen a meccsen, amikor legalább két gólt kellett szereznie csapatának, ez a megoldás indokolatlanul biztonságinak tűnt.

"Minden nyomás a Liverpoolon lesz. Mindenki - a szurkolóik, a sajtó, a tévénézők, de lehet, hogy még néhány játékos is - azt gondolja, hogy az övék a bajnoki cím. Lélegezni nem fognak tudni a rájuk nehezedő elvárásoktól - mondta Graham a bajnoki címről már lemond játékosainak a mérkőzés előtti taktikai értekezlen. A menedzser maga is részese volt a legutóbbi londoni bajnoki címnek és azt ígérte játékosainak, hogy ezen az estén ez nekik is megadatik. - Szűkítsétek le a területet és legyenek ők frusztráltak, a szurkolóikkal együtt. De a legfontosabb: nem szabad gólt kapni. Ne aggódjatok, ha a félidőbebn csak 0-0, ezt a bajnokságot csak a Liverpool veszítheti és össze fognak omlani a nyomás alatt."

A mindig határozott, de még csak 21 éves csapatkapitány, Tony Adams visszakérdezett: "Mi történik, ha gólt kapunk?", amire jött a magabiztos válasz: "Akkor hármat rúgunk. De ne kapjunk."

Graham taktikája bejött, az első perctől kezdve elvették a területet a Pooltól, belépőkkel, apróbb szabálytalanságokkal folyamatosan tördelték a játékot. Az Arsenal nem is akart mást játszani, mint amit tudott és amit a diktatórikus módszerekkel irányító Graham könyörtelenül megkövetelt a játékosaitól. Semmi kockázat, semmi labdatartás és cifrázás, hanem folyamatos ütközések, szerelések és becsúszások, fellőtt labdák, amikkel az egy szem magas csatárt, Alan Smith-t keresték vagy leginkább arra vártak, hogy egy lepattanóból, egy elcsúszó labdából helyzet alakul ki. Viszont azt sem engedték, hogy a Liverpool sokpasszos kreatív futballját játssza, így a hazaiak is a hosszú fellőtt labdákkal kezdtek el próbálkozni, amit könnyen semlegesítettek a vendégek magas védői.

Így az Arsenal nemcsak a nyugodtabb, magabiztosabb csapatnak tűnhetett, de az ötvédős felállás ellenére is támadónak tűnt. Az első helyzet is a vendégcsapat előtt adódott - Steve Bould fejesét a már tehetetlen a Bruce Grobbelaar mögül egy hazai védő fejelte szögletre -, aztán a Liverpool egy kicsit magához tért. Igaz, a megsérült Rush helyére hiába állt be Beardsley sem tudott igazán nagyot lendíteni a játékon.

A felhasznált irodalom

Nick Hornby: Fociláz
(Európa, 2002) A fociirodalom alapműve, enyhén depresszív napló arról, milyen futballszurkolónak lenni.
Jason Cowley: The Last Game
(Az utolsó meccs, Simon&Schuster, 2009)
Alapos újságírói munka a Liverpool-Arsenalról, az előzményekről és az utána történtekről.
Tony Adams: Addicted
(Függő, CollinsWillow, 1998)
Az Arsenal-csapatkapitány megrázó önéletrajza pályafutásáról és elhatalamasodó alkoholizmusáról. Kenny Dalglish: My Autobiography (Önéletrajz, Hodder&Soughton,1996)
Az egykori Liverpool-játékos és -menedzser visszaemlékezése.
It's up for grabs now!
(Itt a nagy lehetőség! A mérkőzés DVD-n, Granada, 2006)

A szünetben Graham hihetetlenül nyugodtan tudott beszélni a játékosaihoz és elégedett volt. "Minden a terv szerint halad, nem kaptunk gólt. Csak egy kicsit támadjunk többet, építkezzünk. A nyomás rajtuk van" - idézte fel a menedzser szavait Alan Smith, aki szerint hihetetlen önbizalommal mentek vissza a pályára.

A másik oldalon Dalglish azt kérte játékosaitól, hogy passzoljanak többet és próbálják irányítani a játékot. Ez azonban továbbra sem sikerült, az Arsenal továbbra is sikerrel tördelte a játékot.

A második félidő hatodik percében aztán egy magaslábért közvetett szabadrúgáshoz jutott az Arsenal, Grobbelaar kapujától harminc méterre és a középpályás David Rocastle elégedetten csapta össze kezeit.

"Semmi különössel nem készültünk a meccsre, csak a pontrúgásokat gyakoroltuk" - emlékezett vissza Adams. Smith azt is felidézte, hogy ők ketten és Bould hogyan mozogtak összehangoltan a szabadrúgásoknál. Amikor Nigel Winterburn beívelte a labdát, Adams elvitte a védőket Smith elől, ráadásul összeesett a földön, úgy, hogy a kapusnak esélye sem lett volna kimozdulni a csatár fejesére, Grobbelaar tehetetlenül nézte, ahogy 0-1 lett az állás.

A hazaiak azonban rögtön körbefogták Dave Hutchinson bírót - azt reklamálták, hogy Smith nem ért a labdához, így a szabadrúgásból közvetlenül a kapuba került a labda. Az egyébként rendőrként dolgozó játékvezető nem a sárgalapot mutatta a rá támadó játékosoknak, hanem higgadtan azt mondta, megkérdezi a partjelzőjét. "Remélem, a tévé is nekünk ad majd igazat" - gondolta, miközben a segítőhöz futott. A partjelző azonban nem látott sem szabáltalanságot, sem lest, Smith szerinte is hozzáért a labdához, így Hutchinson középre mutatott.

Az Arsenal-játékosok - Smith, illeve a tizenhatodik arsenalos szezonját töltő David O'Leary - biztosak voltak benne, hogy a bíró megváltoztatja a véleményét és érvényteleníti a gólt. Kételkedett az ítéletben Dalglish is, aki rögtön a lefújás után számon is kérte Hutchinsonon a gólt, azonban amint megnézte a jelenetet, egy üveg pezsgővel kért elnézést.

A gól megzavarta a hazai csapatot, a játék képén azonban keveset változtatott: az Arsenal még többször vágta előre a labdát. A Liverpool csak akkor tudott több zavart okozni, amikor Graham két cserével megváltoztatta a vendégek felállását és csapata visszaállt négy védőre. A Pool több szabadrúgáshoz jutott, de ezekből nem tudott helyzetet kialakítani. A londoniak viszont jelezték, azzal is tudnak gondot okozni, ha rászánják magukat néhány rövid passzra: az adódó helyzetet azonban a középpályás Michael Thomas elrontotta.

Így teltek a hátralévő percek, a meccs majdnem véget ért, amikor a vendégközéppálya egyik motorja, Kevin Richardson elcsigázottan a földre került. A masszőr alig bírta felállítani, mégis továbbment, ekkor már túl a kilencven percen. A liverpooliak eközben idegesen sétálgattak, Barnes és Aldridge egymás tenyerébe csaptak, Steve McMahon azonban körbejárt és szigorúan mutatta: egy perc van hátra. "Csak azt akartam, hogy koncentráljanak, figyeljenek nagyon és megvan a következő a duplázás is. Máig felemlegetik ezt a mozdulatot, próbálom elbagatelizállni, de most is fáj. Az egész este annyira furcsa volt" - vallja húsz évvel a meccs után McMahon.

A kispadokon Dalglish már nem bírta a feszültséget, felállt és mászkált, a másik oldalon Graham magyarázott és gesztikulált, de ülve maradt.

Kilencven perc húsz másodpercnél indult újra a játék, a Liverpool támadhatott és az egész meccsen tehetetlen Barnes megindult az Arsenal kapuja felé, de különösebb elképzelés nélkül elveszítette a labdát. "Valójában én vagyok a hibás azért, ami történt, ugyanis szögletet kellett volna csinálnom ebből. Azonban Richardson elvette tőlem a labdát. A többi meg már történelem" - vallja a Pool történetének egyik legjobb játékosa.

Richardson visszapasszolta a labdát John Lukic kapusnak, aki mindenki elképedésére nem rúgta ki messzire a labdát, hanem kidobta Dixonnak. "Az isten szerelmére, rúgd már ki!" - ordította Adams a kapusnak. Lukic azonban a tökéletes megoldást választotta: az előbb még a Liverpool támadott, így a csapattársai jórészt a saját térfelükön álltak, így egy kirúgással könnyen elveszíthették volna a labdát. "Nem akartam, higy nekem passzoljon - idézi fel a kidobást Dixon, aki ösztönösen fel akarta tenni a labdát, azonban meglátta a hirtelen üres területre mozgó Smith-t. - Azt gondoltam, innen nem fogunk gólt lőni, de elől nincs senki, ezért neki kell passzolnom."

Eközben a tévében felhangzottak az ITV-kommentátor Brian Moore azóta legendássá vált szavai:

"Az Arsenal most előrendül a szezon utolsó támadására. Jó passz Dixontól, eljut Smithig..."

"Azt sem tudtam, mennyi lehet hátra, csak azt érzékeltem, hogy George sürget minket előre, a nézők meg egyfolytában fütyülnek" - emlékezett vissza Smith, aki szerint ezen az estén minden mozdulata bejött, így a gyors passz is, amivel a meccsen végig haszontalanul kiugrásokkal próbálkozó Thomast kereste.

"...tovább Thomasnak, áttör a középpályán..."

A középpályás egyedül léphetett ki, azonban ott termett egy védő, Steve Nicol és Thomas úgy akarta átvenni a labdát, hogy átemeli felette. A labda azonban megpattant az ellenfélen. "A labda visszapattant hozzá. Hogyan lehet ezt megmagyarázni? Sehogy, annyit lehet mondani, bármi megtörténhet" - hitetlenkedett húsz év után is Nicol.

"...Thomas, itt a nagy lehetőség! Thomas!"

És a középpályás betört a tizenhatosra, már csak Grobbelaar volt vele szemben, majd körülbelül tizenegy méterről, jobbal, ellőtt a kapus felett, 0-2. "Csak Grobbelaarra figyeltem, vártam, hogy jöjjön. Olyan szürreális volt, csak vártam, csak vártam. Nem tudom nézni, képtelen vagyok megnézni ezt a jelenetet" - mondta tizennyolc évvel a meccs után egy évfordulós vacsorán a gólszerző.

A meccsből még hátravolt negyven másodperc és erre is maradt egy hihetetlen Thomas-húzás, hazapasszolta a labdát Lukicnak és ezzel véget ért a meccs és a bajnokság is. Az Arsenal és a Liverpool azonos pontszámmal és gólaránnyal végzett, de előbbi több gólt szerzett.

Az 1988/89-es angol bajnokság végeredménye

1. Arsenal 38 22-10-6 73-36 (+37) 76 pont
2. Liverpool 38 22-10-6 65-28 (+37) 76 pont

A hazaiak összeomlottak, nem hitték el, ami történt. A vesztesek később azt vallották, az okozta a bukásukat, hogy a vereséggel is bajnokok lehettek volna. Ha győzniük kell, nem adják ki a kezükből a bajnoki címet. A sokkos Dalglish később a hihetetlen terheléssel magyarázta a vereséget és azzal is, hogy számukra Hillsborough miatt az FA-kupa megnyerése volt az első, ami sikerült is.

A megdöbbent közönség liverpooli része elnémult, majd nem sokkal később vastapssal köszöntötte a bajnokot és saját csapatát. A rendőrök végig botrányra számítottak, a stadionban ugyanis ekkorra már lebontották a kerítéseket - a rendbontás azonban elmaradt.

Sokak szerint - éppen e reakció miatt is - ez a mérkőzés végleg lezárta az angol futball sötét korszakát és megindult a mostanáig tartó hihetetlen fejlődés. Az Arsenal az új kor egyik győztese lett, a Liverpool azonban csak egyszer, 1990-ben tudott bajnok lenni, azóta nem.

Jegyzőkönyv

Liverpool-Arsenal 0-2 (0-0)
1989. május 26., Anfield Road, Liverpool, 41 783 néző, vezette: Hutchinson Liverpool: Grobbelaar - Nicol, Hansen, Ablett, Staunton - Houghton, Whelan McMahon, Barnes - Rush (Beardsley, 32.), Aldridge
Arsenal: Lukic - Dixon, Adams, O'Leary, Bould (Groves, 76.), Winterburn - Richardson, Rocastle, Thomas, Merson (Hayes, 73.) - Smith
Góllövő: Smith (52.), Thomas (92.)



  • Tippek
  • Bankszámla