Kirabolták a csapatot, elmaradt a 2. félidő

2008.09.01. 12:40
Az NB III. Mátra csoportjának vasárnapi meccsén a balmazújvárosi játékosok nem jöttek ki a második félidőre Turán, mert kirabolták őket. A tettesek 500-600 ezer forintnyi értéket vittek el az öltözőből, a mérkőzést valószínűleg újrajátsszák.

A labdarúgó NB III. Mátra csoportjának 4. fordulójában 3-1-es hazai vezetésnél a félidőben félbeszakadt a 200 néző előtt zajló Tura-Balmazújváros mérkőzés.

Murák László, a Balmazújváros elnöke az Indexnek elmondta, nagyjából az első félidő 15. percében szólt nekik az egyik rendező, hogy tárva-nyitva van az öltözőjük ajtaja. Az elnök biztos benne, hogy távozáskor bezárták az ajtót, ugyanis rossz volt a kilincs, és máshogy nem is lehetett becsukni, csak kulccsal.

A kulcs végig a vendégcsapat gyúrójánál volt, az ajtón nem voltak külsérelmi nyomok. A 16 játékosból tizenhármat kifosztottak, elvitték telefonjaikat, pénzüket, bankkártyáikat, övtáskáikat. Volt, akinek a cipőjét, sporttáskáját, alsónadrágját, utcai ruháit lopták el, ő mezben utazott haza.

Murák László szerint a kár 500-600 ezer forint. Edzőjük, Nagy Lajos úgy határozott, hogy - a játékvezető kérése ellenére - nem folytatják a játékot. Az elnök azonnal jelezte a mérkőzés játékvezető-ellenőrének, Huták Antalnak, a játékosok olyan mentális állapotba kerültek, hogy nem folytatják a meccset. A második félidőre ki sem mentek, a telefonok és a bankkártyák letiltásával voltak elfoglalva.

Ferencz Gyula, a Mátra csoport versenyrendezési bizottságának elnöke szerint Huták ellenőri jelentése megerősítette a balmazújvárosiak véleményét, a játékosok olyan lelkiállapotba kerültek, hogy nem tudták folytatni a játékot.

A bizottság megvárja a rendőrségi jegyzőkönyv másolatát, annak ismeretében hoz határozatot. A versenyszabályzat szerint ha olyan rendkívüli esemény történik a mérkőzés alatt, amely lehetetlenné teszi a folytatást, a meccs eredményét megsemmisítik, újrajátszást rendelnek el.

Az elnök szerint még nem volt eset, hogy ilyen okok miatt kellett újrajátszást elrendelniük, de most minden bizonnyal ez lesz a döntés.

A Mátra csoportban a Tura három meccs után második az Újpest ligacsapata mögött, a Balmazújváros a 9. helyen áll.



  • Tippek
  • Biztosítás