ZTE-Vasas 2-2

Változatos mérkőzésen szerzett értékes pontot a Vasas Zalaegerszegen. A vezetést a 16. percben vendégek szerezték meg, de a gólszerző Gyánót, mert megsértette a partjelzőt, kiállította a játékvezető. Sokáig úgy tűnt, hogy Kenesi egyenlítése után a Simek révén újra előnyt szerző angyalföldiek megnyerik a meccset, de Egressy az utolsó pillanatban kiegyenlített.
Jó hangulatban látogatott Vasas a Zalaegerszegre a ZTE elleni bajnoki mérkőzésre. Az angyalföldiek optimizmusa érhető volt, hiszen a tavaszi első mérkőzésükön a forduló legnagyobb meglepetését okozva sikerült legyőzniük a listavezető MTK-t. A zalaiaknak kevésbé sikerült a rajt, Keneseiék az Üllői úton kaptak ki 2-0-ra a Ferencvárostól.

A16. percben meglepetésre a vendégek jutottak előnyhöz: Aranyos hosszú indításával Gyánó lépett ki a védők közül és Turi mellett 8 méterről a hosszú sarokba gurított (0-1). Gyánó gólja után a partjelzőhöz rohant, akit valószínűleg megsértett, mivel az asszisztens magához kérette a játékvezetőt, ezt követően pedig Dubraviczky kiállította a Vasas játékosát.

20. percben egyenlíthetett volna a hazai gárda. Aranyos szorításában Waltner a tizenhatoson belül feldobta magát, a játékvezető 11-est ítélt. Urbán gyenge lövését Kövesfalvi könnyedén védte. Tíz perc múlva már "nem volt kegyelem": Kenesei szabadrúgása után a labda a szétugró sorfalon megpattanva az elmozduló Kövesfalvi mellett a bal alsó sarokba vágódott (1-1).

A második játékrészben hiába támadt többet a ZTE, gólt mégis a Vasas ért el. A 62. percben a lesre játszó védők közül Simek kilépett, és 13 méterről a kifutó Turi mellett a hosszú sarokba lőtt (1-2). Már-már úgy tűnt, hogy elveszíti a találkozót a hazai csapat, amikor a 90. percben Egressy ugrott ki a balösszekötő helyén és 5 méterről a hosszú sarokba lőtt (2-2).

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47