FTC-Újpest 2-0 (2-0)

A forduló rangadóján az Ferencváros hazai pályán 2-0-ra legyőzte az Újpest csapatát. Az első félidőben jobbára az FTC támadott többet, ám a félidő hajrájáig nem tudott gólt lőni a zöld-fehér alakulat. A 39. percben Gera, majd a 45. percben Lipcsei tizenegyesből volt eredményes, így már a félidő végére kialakult a végeredmény. Az Újpest kirívóan gyenge támadójátékának köszönhette vereségét, még a brazil Tuliót is le kellett cserélnie Glázer Róbertnek.
Rég kísérte ekkora érdeklődés a "rangadók rangadóját", a Ferencváros-Újpest összecsapást. A kiemelt figyelem nem a véletlen műve volt, hiszen a két gárda a tavaszi két fordulóban százszázalékos teljesítményt nyújtott. A zöldek a Kispestet és ZTE-t verték, úgy hogy még gólt sem kaptak, míg a "lilák" a Haladást és Dunaferrt múlták felül a frissen igazolt Túlio találatainak is köszönhetően.

A kezdőrúgást az Zoran Kuntics végezhette el, akit a ferencvárosi szurkolók internetes szavazáson a "Fradi legjobb légiósa" címmel tűntettek ki. Az első lehetőség hazaiak előtt adódott az ötödik percben, ám Lipcsei beadását Dragóner a kapu fölé fejelte.

A vendégek először a 10. percben jutottak el a hazaiak kapuja elé. Wagner hozta fel a labdát, majd miután nem támadták meg az FTC védői, húsz méterről lövésre szánta el magát, ám pattogós lövése elkerülte a kaput. Két perc múlva ismét a cseh légiós volt a főszereplő: egy szabálytalanság után kapott sárga lapot.

A félidő első felében jobbára a ferencvárosiak támadtak, ám igazán nagy helyzetet nem tudtak kialakítani a vendégek kapuja előtt. Ezen aligha lehetett csodálkozni, hiszen láthatóan mindkét gárda tartott a másoktól és inkább a biztonságra helyezték a hangsúlyt.

A 34. percben Pinte kapott jó indítást, ám Hanacsek játékvezető szerint a ferencvárosi kézzel tette maga elé labdát, ezért a lila-fehérek jöhettek szabadrúgással. Öt perc múlva megszületett az első gól. Penksa nagyszerű labdával szöktette Gerát, aki középen, teljesen egyedül állva, tíz méterről az elvetődő Posza mellett a sarokba bombázott (1-0).

A 43. percben a mérkőzés legvitatottabb jelenetét láthatták a nézők. Gera tört kapura, Posza kivetődve akart hárítani, de ütközött a támadóval. Hanacsek úgy érezte, hogy a kapus elütötte a csatárt, ezért tizenegyest ítélt, melyet Lipcsei Péter értékesített magabiztosan (2-0).

A második félidőben megpróbált szépíteni a lila-fehér gárda, ám elképesztően gyenge támadójátékkal rukkoltak elő a lilák. Méghozzá olyannyira, hogy alig egy óra sem telt el, Glázer Róbert megtette az eddig elképzelhetetlennek tartott lépést: lecserélte a meglehetősen keveset mutató brazil légióst, Túliót.

A 75. percig kellett várni az első nagy újpesti lehetőségre. A csereként beállt Piroska lőtt középre, a jókor érkező Tamási közelről fejelt kapura, de Szűcs bravúrral hárított. Hiába játszott mezőnyfölényben az Újpest, ám támadói ezen az estén csődöt mondtak, így maradt a 2-0-s ferencvárosi siker.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25