Újra kikapott az Újpest

A kiesés ellen hadakozó Győr fordulatos mérkőzésen megérdemelten verte a minőségi légiósokkal felálló, jelentős szponzori pénzekkel büszkélkedő Újpestet. A nagy reményeket szövögető, és két győzelemmel rajtoló Újpest így újabb kínos vereségen, a Győr újabb lépést tett a bennmaradás felé.
Az Újpest jóllehet két győzelemmel kezdte a tavaszi szezont, az élbolyhoz való felzárkózást nem tudta folytatni az utóbbi két hétben, mert előbb kikapott a Fraditól, majd a kilenc emberrel küzdő Vasas ellen "ikszelt". Úgy gondolták, hogy a javításra Győrben érkezhet el az idő, mert a súlyos milliókért összevásárolt csapat erejéből ennél mindenképpen többre kell fussa, még akkor is, ha immár a kupagyőzelem az elsődleges cél.

Nem tudott előnnyel pihenni a Győr

A Győr nem ígérkezett könnyű ellenfélnek, hiszen Tamási Zsolt csapata Kispestről három ponttal és négy rúgott góllal távozott, és ez a tény alighanem önbizalmat adott a kiesés ellen hadakozó Rába-partiaknak. Akik nagy rohamokkal kezdték a találkozót, és Szanyó lövésénél Posza bravúrjára volt szükség. Ezek után Korolovszky következett, majd Piroska, de Sebők mindkétszer a helyén.

Az első félóra vége előtt aztán megszületett az első győri találat. Szanyó indításával a brazil André száguldott el a szélen, és mintaszerű beadását Semenik előrevetődve csúsztatta a jobb sarokba. Támadásban maradt a Győr, ismét Szanyó veszélyeztetett, mégis az Újpest egyenlített. Két perccel a félidő vége Korolovszky passzolt a büntetőterületen belül Tokodyhoz, aki kilőtte a jobb sarkot.

Két percig sem vezetett az Újpest

A második félidőben aztán nagy lendülettel támadtak a vendégek, és gyorsan vezetést is szereztek. Piroska távoli lövését Sebők gyámoltalanul középre öklözte, az érkező Vágner a tizenhatoson belül átvehette a labdát, és még arra is volt ideje, hogy megszelídítse - nem ment neki könnyen, de védő a közelében sem volt -, majd nyolc méterről a kapuba lőtt.

Nem örülhettek azonban sokáig a vezető gólnak a lilák, két perc múltán ugyanis egyenlített a Győr. A jövőre már az újpestieknél játszó Farkas Balázs labdáját ugyan még szögletre mentették a védők, a sarokrúgás után Szanyó a kapuba passzolt. Igaz kellett mindehhez, hogy az egykoron a Győrt erősítő Posza rosszul mozduljon ki a labdára, no meg az is, hogy Kunzo középre fejelje vissza a labdát.

Túlio csak lesgólig jutott

Negyedórával a vége előtt ismét a Győr következett. A csereként beállt Oross remek keresztlabdáját Nicsenko mellel vette át, és pár lépés után a kapuba lőtt. Az Újpest az utolsó percekben nagyon rákapcsolt Túlio lesgólt ért el, Kozel lövése pedig a kapufáról pattant a mezőnybe, így nem sikerült a pontszerzés, vagyis egy újabb kínos vereségen van túl a jó légiósokkal - és néhány tőkeerős szponzorral - rendelkező fővárosi együttes.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31