Menekül a Haladás a kiesés elől

A nehéz helyzetben lévő Haladás a második játékrészben mutatott lendületes és eredményes játékának köszönhetően megérdemelten szerezte meg a három pontot a Dunaferr-rel szemben. Szentes Lázár csapata így folytatja a harcát a kiesés ellen, míg a - nem jogerősen - büntetőpontokkal sújtott újvárosiaknak egyre nagyobb messzeségbe kerül a dobogó.
Ősszel a szezon egyik legjobb meccsét játszotta a két társulat - kettő-nullra nyert a Haladás -, akkor azonban még azt lehetett hinni, hogy az újonccsapat a bajnokság egyik meglepetéscsapata lesz. Azóta kiderült, a szombathelyiek, ahogyan az utóbbi időben oly gyakran, ezúttal is a kiesés ellen harcolnak majd.

Németh Tamásnak jó napja volt

Miután tavasszal eddig csak egyszer nyertek, úgy érezték, itt a kedvező alkalom a következő siker begyűjtésére, - már csak az őszi meccs miatt is -, ráadásképpen a Dunaferr meg is gyengült azóta.

A Haladás vehemensen kezdte az összecsapást, és a Videotonból érkező - korábban a ZTE-t erősítő - Németh Tamás kevéssel az első félóra után vezetéshez juttatta csapatát. Szekér futott el a jobbszélen, középre adását szép mozdulattal fejelte a középpályás a kapuba. Az öröm nem tartott sokáig, hiszen még az első félidőben sikerült a szépítés az MTK-ból megszerzett Balaskó révén - nagy erővel lőtt a jobb felsőbe - a vendégeknek.

A végén Preisingernek is sikerült

A második félidőben aztán a rendkívül lelkesen játszó hazaiak döntésre vitték a dolgot. A volt válogatott Preisinger hatalmas bombát küldött jó húsz méterről kapura, ami a felső lécről épp Németh elé pattant ki, aki második gólját is megszerezte. Okosan fejelt tíz méterről a hálóba.

A Dunaferr észhez tért valamelyest, de támadásaik többnyire elhaltak a jól záró hazai védelemben. Egyetlen alkalmat kivéve, ám akkor a kapufa segített a Halinak. Rósa életerős lövésénél ugyanis Takács már verve volt, de a jobb kapufa tövéről a mezőnybe pattant a labda. A hajrában pedig bebiztosította sikerét a hazai csapat. A végig jól játszó Preisingernek is sikerült a kapuba találni, nem is akármilyen gólt lőve. A tizenhatos vonaláról bombázott nagy erővel a dermedten álló Németh mellett a bal felsőbe. A győzelmet jobban akaró Haladás megérdemelten nyert.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32