Továbbra sem találja őszi formáját az MTK

Két álmodozó csapat összecsapásán igazságosnak mondható döntetlen született. A kék-fehérek a bajnoki címről, míg Détári Lajos együttese a kiesés elkerüléséről szövöget álmokat. Ez a nagy különbség azonban a szombati összecsapáson nem látszott a két csapat játékán.
A hazaiak kezdtek aktívabban, ám komoly helyzetig egészen az első negyedóra végéig. Ekkor azonban Zavadszky ígéretes helyzetből a kapu mellé gurított. Az első említésre méltó kispesti lehetőségre több mint húsz percet kellett várni, ám Dubecz fejesét Hajdu könnyedén védte.

A 26. percben a meccs addigi legnagyobb lehetőségét hagyta ki a Kispest. Egy szabadrúgás után Németh adott középre, ahol jókor érkezett, Faragó és 3 méterről fejelhetett. Hajdu hatalmas bravúrral szögletre tenyerelte a labdát. Három perccel később Illés ígéretes helyzetben három méterre a kaputól luftot rúgott.

Az 53. percben még ezt is túl tudta produkálni a Hungária-körút Bélája. Czvitkovics passza után már a kapust is kicselezte, ám 4 méterről az üres kapu mellé gurított. Többnyire a mezőnyben folyt a játék, igen alacsony színvonalon.

Szint az alig nyolc perce pályán lévő Torghelle vitt a játékba, miután megütötte Buzsákyt azonnal piros lapot kapott Kiss Bélától. Az emberelőnyben lévő kék-fehérek ezután hiába támadtak többet nem tudtak eredményesek lenni, így a vendégek értékes egy ponttal távozhattak.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32