Haladás-Debrecen 1-0

Hazai pályán 1-0-ra győzött a szombathelyi Haladás a Deberceni VSC ellen. Közepes színvonalú meccsen a Haladás támadott többet, nagyobb helyzetek azonban a Debrecen előtt adódtak. A győztes gólt Alex a hosszabbításban, a 92. percben rúgta.
Jó hangulatban készülődhettek a szombathelyi foci-hívek a Haladás-Debrecen mérkőzés előtt, hiszen kedvenceik a hétközi kupafordulóban legyőzték a Dunaferrt, és bejutottak sorozat fináléjába.

A mérkőzésen az első lehetőséget a 33. percben a vendégek hagyták ki. Majoros szöktette a bal oldalon Sketianit, aki egyből az akciót középen követő Bajzáthoz passzolt. A csatár 20 méterről hatalmas lövést eresztett meg, bombája a felső kapufáról a gólvonalra, onnan pedig Takács kapus kezébe pattant. A 45. perc: Németh T. ugratta ki az ötösnél Szekért, aki elől az utolsó pillanatban tisztázót a kapujából kifutó Bíró.

Az 58. percben előbb Kiss közeli lövését védte Takács, majd Böőr 10 méteres ismétlésénél is helyén volt a szombathelyi kapus. A 87. percben Tóth P. 35 méteres szabadrúgását tenyerelte a kapu fölé Bíró.

A debreceniek már zsebükben érezhették az egy bajnoki pontot, ám a 92. percben a hazaiak megszerezték a győzelmet jelentő találatot. Czeglédi végzett el szabadrúgást a félpálya közeléből, az előreívelést Alex Bírót megelőzve az ötösről a jobb alsó sarokba fejelte (1-0).

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04