Meddő győri fölény ellenére, fehérvári pontszerzés

Hiába játszott fölényben szinte az egész találkozó folyamán a hazai csapat, a Videoton pontot rabolt Györből. A vendégek szerezték meg a vezetést a második félidő elején, ám Szanyó révén a hazaiaknak sikerült az egyenlítés. Ezután a Győr mindent egy lapra téve támadott, de nem sikerült kicsikarnia a győzelmet.
Egyperces gyászszünettel emlékeztek a találkozó résztvevői a közelmúltban elhunyt Győrfi Lászlóra.

Nagy iramban kezdtek a csapatok, ennek megfelelően nem is kellett sokat várni az első lehetőségre. Még öt perc sem telt el a találkozóból, amikor Szanyó lépett ki Lakos labdájával a védők közül, ám hiába emelt át a kifutó Végh felett is, labdája a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.

A fehérváriak kapusának egyébként is többször kellett bravúrral hárítania az első negyedóra során. Előbb Lakos, majd Farkas lövését kellett hatástalanítania. A vendégek első komolyabb lehetőségére húsz percet kellett várni, ekkor Dvéri szabadrúgását tolta szögletre Molnár.

A félidő hátralévő részében többnyire a mezőnyben folyt a játék, enyhe győri fölénnyel. A második játékrészben aztán nem sokat kellett várni az első gólra. Némi meglepetésre, az addig passzívabbnak tűnő Videoton szerzett vezetést. A 47. percben Kovács Balázs pontos átadását Dvéri lőtte 12 méterről a kapu bal oldalába.

A vendégek öröme azonban nem tarthatott sokáig, hiszen nyolc perccel később, a Farkas Balázs ellen elkövetett szabálytalanság után megítélt szabadrúgást Szanyó lőtte a bal alsó sarokba.

Várhidi Péter együttese játékából hiányzott a frissesség, úgy tűnt, mint ha számukra nagyon jó eredmény lenne a döntetlen. Ezzel szemben a hazaiak sorra vezették támadásaikat, de ezeket a Videoton védelme hatástalanította.

Így nem volt meglepő, hogy több gól már nem született, és maradst a senkinek nem jó pontosztozkodás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32