A Fradi kiütötte a Haladást

Megsemmisítő verést kapott a Haladás az Üllői úton a Ferencváros vendégeként. Az első félidőben még csak egy gól volt a hazaiak előnye, ám a fordulás után beindult a Fradi-henger, és további négy góllal terhelték meg Takács hálóját.
A Fradi gyorsan dűlőre akarta vinni a meccset, ezért nagy lendülettel estek Lipcseiék a szombathelyieknek. Így nem is volt meglepő, hogy Kriston révén már a 10. percben vezetett a bajnoki cím védője.

A folytatásban is lendületben maradt Garami József csapata, a vendégek első lehetőségére a 28. percig kellett várni. Ám gólhelyzet ebből az akcióból sem alakult ki.

A második negyvenöt percet ha lehet még nagyobb lendülettel kezdték a hazaiak, és egy óra elteltével már három gól volt az előnyük. Az 55. percben a mezőny legjobbja Gera növelte az előnyt, majd két perccel később Lipcsei - ahogy azt évekkel ezelőtt megszokták tőle - a saját térfeléről indulva, meg sem állt a gólig.

A szombathelyieknek momentumaik sem voltak, a Fradi akkor alakított ki gólhelyzetet ellenfele kapuja előtt, amikor akart. A 70. percben Kapic - akinek ez volt az első gólja a zöld-fehéreknél -, majd a 81. percben Penksa tette teljessé a fradisták örömét.

A szombathelyiek - akik tavasszal eddig ragyogóan és eredményesen játszottak - ezen az estén statisztaszerepre voltak kárhoztatva.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

1 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04