Zavadszky kapufát és gólt is lőtt
Az MTK azonban idén még mindössze egyszer nyert, elsősorban ennek köszönhette, hogy előnye tizennégy pontról ötre csökkent. A kék-fehérek nem estek pánikba, mégha Bognár György idegességében furcsa kijelentésre "Puhl Sándor azt mondta: tönkremegy a karrierem, ha a bírókkal foglalkozom" ragadtatta el magát.
Bognárék nyugodtan készülődhettek, és a szakvezető kiválót húzott a meccs elején. A fiatal Bori agilisan kezdte a meccset, a jobb oldalon többször jól futott el, és meg is lett az eredménye. Már az ötödik percben vezetett a hazai csapat. Bori labdáját a jól érkező Zavadszky passzolta a jobb sarokba. A félidő közepe táján pedig ismét ők ketten voltak a főszereplők, ekkor azonban a válogatott középpályás néhány centivel célt tévesztett.
Nem a Sopron miatt lett egy gól a különbség
A Sopron nem igazán találta a ritmust, a túlzottan védekező szellem miatt úgy tűnt, hogy teljességgel feladják a támadások lehetőségét. Mindössze Somogyi és Perger lövése jelentett veszélyt, míg Illés, Füzi, Juhász és Lazic egymást múlta felül a helyzetek kihagyásában.
A második játékrészben sem változott a játék képe, a Sopron erőlködött, az MTK pedig egyre másra alakította ki a helyzeteit. Zavadszky és Branezac azonban egyaránt a kapufát találta el, így nem változott az eredmény.
- Debrecen, Ispotály utca 22.
- Alapterület 73 m2 Szobák 1+3 db Vételár 46,4 M Ft
- Budapest, XIII. kerület Madarász Viktor utca 38.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon