Már a Sopron sem veretlen

Az MTK tavasszal második győzelmét aratta, és mindez azt jelentette, hogy hét pontra növekedett előnye a tabellán. A Sopron szerdán nem találta a ritmust, a hazaiak sikere nem forgott veszélyben, mi több, a vendégek a szerencséjüknek köszönhetik, hogy nem lett nagyobb a különbség.
A Sopron együttese mondhatta el kizárólag magáról a tavaszi idényben, hogy még nem ismerhette meg a vereség keserű ízét. Igaz többször közel álltak hozzá, de végül remekül küzdöttek, és rendre megmentettek egy pontot.

Zavadszky kapufát és gólt is lőtt

Az MTK azonban idén még mindössze egyszer nyert, elsősorban ennek köszönhette, hogy előnye tizennégy pontról ötre csökkent. A kék-fehérek nem estek pánikba, mégha Bognár György idegességében furcsa kijelentésre "Puhl Sándor azt mondta: tönkremegy a karrierem, ha a bírókkal foglalkozom" ragadtatta el magát.

Bognárék nyugodtan készülődhettek, és a szakvezető kiválót húzott a meccs elején. A fiatal Bori agilisan kezdte a meccset, a jobb oldalon többször jól futott el, és meg is lett az eredménye. Már az ötödik percben vezetett a hazai csapat. Bori labdáját a jól érkező Zavadszky passzolta a jobb sarokba. A félidő közepe táján pedig ismét ők ketten voltak a főszereplők, ekkor azonban a válogatott középpályás néhány centivel célt tévesztett.

Nem a Sopron miatt lett egy gól a különbség

A Sopron nem igazán találta a ritmust, a túlzottan védekező szellem miatt úgy tűnt, hogy teljességgel feladják a támadások lehetőségét. Mindössze Somogyi és Perger lövése jelentett veszélyt, míg Illés, Füzi, Juhász és Lazic egymást múlta felül a helyzetek kihagyásában.

A második játékrészben sem változott a játék képe, a Sopron erőlködött, az MTK pedig egyre másra alakította ki a helyzeteit. Zavadszky és Branezac azonban egyaránt a kapufát találta el, így nem változott az eredmény.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19