Tököli három góljával nyert a Dunaferr

Szombat után szerdán sem szerzett pontot a Vasas, így egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek az angyalföldiek. Immár kilenc pont hátrányba kerültek Kiss László tanítványai, és alighanem a távozását követelő hangok felerősödhetnek.
A kiesés ellen hadakozó Vasas a múlt héten elszenvedte első tavaszi vereségét, és ahogyan magyar pályán ilyenkor lenni szokott, azonnal szóba került Kiss László menesztése. Meglehet, hogy mindez is közrejátszott abban, hogy a piros-kékek elvesztették a hitüket, és sima vereséget szenvedtek.

Nota sem volt szerencsésebb Kövesfalvinál

A Dunaferrnek is nagy szüksége volt a pontokra, hiszen idén mindössze egyszer nyertek, és a dobogós helyezések egyre inkább messze kerülnek a csapattól. A Dunaferr azonban most nagyon összekapta magát, és kifejezetten jól kezdte a meccset. Az utóbbi fordulókban többször bakizó, Kövesfalvi helyére Nota került, de Rósát ő is csak szabálytalanul tudta megállítani a tizenhatoson belül. Tököli biztosan értékesítette a büntetőt.

Tököli ettől a góltól szárnyakat kapott, Balaskó belőtt labdáját nagyszerűen kezelte le, így rögtön ziccerbe került, és nem hibázott. Ezek után némiképp felocsúdtak a hazaiak, de komoly támadásra sem futotta erejükből. Kevéssel a félidő előtt Balaskó is igazolta, hogy jó passzban van, és Szombathely után a Fáy utcában is nagy gólt lőtt. A védők röviden szabadítottak fel, Balaskó pedig tizennégyről betalált.

Váczi gólja már semmit sem jelentett

A második félidőben igen rákapcsolt a Vasas, és egy tizenegyesből szépítettek. Tóth Norbertet akadályozták szabálytalanul nagy helyzetben. A büntetőt maga a sértett végezte el, Bitának esélye sem volt a hárításra. A hajrában az újvárosiak a védekezéssel törődtek, ám egy kontrából végleg eldöntötték a meccset. Megintcsak Tököli volt eredményes. Az örökifjú Váczi ugyan még szépített, de esélye sem volt Juháréknak a pontszerzésre.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19