Öngóllal veszített a Fradi

Az önmagát alulmúló Ferencváros egy szerencsétlen góllal maradt alul, az ugyancsak gyenge teljesítményt nyújtó Debrecennel szemben. A küzdelmes, de kirívóan alacsony színvonalú találkozón a Fradi nagy esélyt szalasztott el, hiszen győzelme esetén már a dobogó második fokára léphetett volna.
A Ferencváros kulcsfontosságú mérkőzéshez érkezett - mondta Garami József vezetőedző a meccs előtt. Mindezzel arra utalt, hogy most már belátható távolságban - két pont - van a második hely. Ebből adódóan és a lépéstartás végett mindenképpen nyernie kellett a zöld-fehéreknek, noha azt sejtették, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen az őszi meccsen Kuttor góljával a közben tizedik helyre sodródott Debrecen nyert.

A Loki vezetői eddig nem türelmetlenkedtek Dajka Lászlóval szemben, azzal viszont szembesülhettek, hogy a télen jelentős összegért szerződtetni talán nem volt érdemes. Dajka úgy vélekedett, hogy előbb-utóbb megfordul a pechszériájuk, és végre egyszer már nekik is kijön a lépés. Reményeiket táplálta, hogy a Fradi szerdán igencsak kijátszotta magát a Haladás ellen.

Az első félidő az ismerkedés jegyében telt - egyik alakulat sem kockáztatott -, és ily módon meglehetősen lagymatagra sikeredett. A Fradi erőlködött, a Debrecenen pedig gyors ellenakcióiban bízott. Megdöbbentő, de komoly helyzetig egyik csapatnak sem sikerült eljutnia. A kedélyeket leginkább az borzolta, hogy Ábrahám játékvezető a pályán hagyta a durván játszó Hanákot.

A második félidőben sem tudott ritmust váltani a Fradi, Lipcsei lövése jelentett mindössze veszélyt a kapura az első félórában. A másik oldal sem csillogott, ám a Lokinak csak annyi feladata volt, hogy lehetőleg ne kapjon ki. Ezt a tervet aztán váratlanul győzelemmé "varázsolta" a hajdúsági csapat.

Kerekes futott le a szélen tíz perccel a vége előtt, beadására a szlovák válogatott Majoros érkezett, úgy tűnt, hogy el is éri a labdát, ám később kiderült a menteni igyekvő Balogh lábáról pattant a játékszer a kapuba. (Szűcs tehetetlen volt.) A Fradi ezek után valóban felpörgött, de a taktikus Debrecen már nem hagyta elúszni a sikert. Így fordulhatott elő az a furcsaság, hogy egy idényben kétszer is legyőzi hazai pályán a Loki a Fradit.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19